Vasárnap is a napsütésé lesz a főszerep, kellemes, késő nyári időben 25-28 fok közé melegszik a levegő – írja az Időkép.
Hétfőtől nedvesebb légtömegek áramlanak fölénk, így nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Kezdetben nyugaton, délnyugaton, majd egyre nagyobb területen számíthatunk csapadékra a nap második felében, valamint zivatarok is kialakulhatnak, de többfelé még mindig 25 fok köré melegszik majd a levegő.
Kedden kevesebb helyen lehetnek záporok, a legtöbb helyen 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
A hét közepén többfelé számíthatunk esőre, záporokra, esetleg zivatarok is. Hajnalonként enyhébb lesz az idő.