Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Átlagosan 30-40 százalékkal nő a tanárok fizetése: van, akinek 30 ezerrel, és van, akinek bruttó 80 ezer forinttal. Akad azonban több ezer olyan pedagógus is, akinek az első bérpapírján kevesebb összeg lesz. Hoffmann Rózsa azt mondta a Hír24-nek, hogy ezeket az eseteket már a héten egyedileg elkezdik felülvizsgálni.
Kapcsolódó cikkek
- 14:57 Csúcstenisz a javából: Alcaraz szetthátrányból verte Sinnert
- 14:47 Kulka János úgy érzi, megújult, hosszú idő után újra színházi bemutatója volt
- 14:46 Népszava: az Európai Bizottság bíróság elé viszi a magyar szuverenitásvédelmi törvényt
- 14:44 Elromlott a hangulat: ütik a forintot, hajszálra a 400-as szint
- 14:38 Elmondta a karddal fenyegetőző András, hogy már 30 éve fogyaszt kábítószert és még meg is metszette a kannabiszt
- 14:34 Járókelő élesztette újra a nőt, aki Tatabányán összeesett
- 14:32 Szén-dioxidot észleltek a Pluto egyik holdján
- 14:20 Amerikánó: rendpárti demokraták és republikánus szexbotrányok
- 14:17 A lipicai lovakról, még élő 1956-os forradalmárokról, illetve egy álmodozó gondnokról készülő dokumentumfilmet is támogatott az NFI
- 14:15 Lady Gaga elmondta, hogyan kérte meg a kezét a vőlegénye
- 13:59 Marco Rossi Szoboszlairól: Normális, ha néha eltér a véleményünk
- 13:57 Győzzük le Európát: jön a madármegfigyelési hétvége
- 13:54 Deutsch Tamás továbbmegy: az Európai Parlament jogi bizottságának elnökéhez fordul Magyar Péter mentelmi ügyében
- 13:38 Diákhiteles szerződések: Magyar Péter nekiugrott Hont Andrásnak a Kehi-jelentés miatt
- 13:36 Megszurkálta a feleségét, majd magára gyújtotta az otthonukat egy nemesnádudvari férfi
- 06:56 „Ő is beszél az Úr felé” – Józsi gazdát látatlanban is lenyűgözte Erika, aki még kapálni is kiöltözik
- 10:00 Semjén Zsolt úgy emlékszik, soha nem járt a pedofília miatt bíróság elé állított expap tanyáján
- 07:05 Pintér-féle tanárvizsga: 27 bukás, felemás értékelés
- 13:25 Elsodort városok, eltemetett házak, tönkrement életek – a Helene hurrikán pusztítása képeken
- 06:13 Nagy mennyiségű esőt kap az ország egy része szerdán
- 10:15 Boris Johnson: Nem az öregség okozta II. Erzsébet királynő halálát
- 06:42 „Nyilván nem a Sándor-palotát tatarozzuk majd” – Schadl György most egy épületfelújító cégbe szállt be
- 09:33 Hangfelvételen a telefonbetyár, aki azért hívta a 112-t, mert jó volt az ügyeletessel beszélgetni
- 08:47 Hujber Ferenc: Életem legsötétebb pontja az volt, amikor egy veszekedés során pofon ütöttem Krisztinát
- 11:20 Miért nem jövünk ki könnyebben a pénzünkből, ha véget ért az inflációs sokk?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!