Melyek voltak az emlékév legsikeresebb oszlopai, és hol találta a legtöbb problémát?
Az első és legfontosabb pozitív élményem 2010 decembere, amikor a kezdeményezést, miszerint 2013 legyen Szent István Emlékéve, a közgyűlés egyhangú szavazattal fogadta el. Azaz egy politikai testület minden tagja félre tudta tenni eltérő világnézetét, és képes volt felsorakozni egy közös ügy mellé. Ennek a negatív párja az, hogy az emlékév során itt-ott, szórványosan történelmi párhuzamokat kerestek. De ez az utóbbi annyira csekély volt, hogy a 2010-es döntés hatását nem volt képes felülírni.
A közéleti összefogás mellett megjelent a civil összefogás is. A három esztendő alatt folyamatosan nőtt azoknak a száma, akik tudták, hogy emlékév van a városban. Ősszel felmérést is készítettünk a városban ebben a témakörben.
Mintha lassan jutott volna a köztudatba az ünnepi esztendő.
Lassan. De ez a következő pozitívum: nagy volt bennünk a kérdőjel amiatt, hogy az önkormányzati, illetve az önkormányzathoz tartozó intézmények, szerveződések mellett, mikor jelennek meg a civil kezdeményezések, programok. Az ilyen programok száma 2011-ben kevés volt, 2012-ben, ahogy közeledtünk 2013-hoz, úgy nőtt ezek száma, majd 2013 első hónapjai után dömping szerűen jelentkeztek az alulról jövő kezdeményezések. Azaz a közösségek megtalálták azt a pontot, ahova érdemes csatlakozni, és azt meg is tették. Már ma is látszik – csinálunk majd egy pontos felmérést –, hogy az év második negyedében már azokból a programokból volt a legtöbb, amihez az önkormányzatnak semmi köze sincs. Ez jó, mert azt mutatja, hogy van társadalmi igény egy ilyen programsorozat megszervezésére.
Nekem úgy festett, hogy nagyon sok program hipp-hopp a semmiből került elő.
Igen. Túl vagyunk felemelő, mély hatású nagy rendezvényeken, de valahogy az emlékév szellemiségéhez mégis a legkisebb rendezvények illenek a leginkább. Mert azok mutatják meg, hogy a mélyben mégis csak ott mocorog a lokálpatrióta érzés mindenkiben, és ha engedjük, teret adunk neki, akkor ez elő is jön. Ebben az évben megtaláltuk a közös pontot; lehet, hogy sok dologban nem értünk egyet, máshogy gondolkodunk valahányan, de egy közös bennünk: fehérváriak vagyunk, szeretjük a városunkat, és büszkék vagyunk több mint ezer esztendős történelmére.
A közös érdekek közösséget teremtenek. Fehérváron ki lehet mondani, hogy létrejött a fehérváriak közössége?
Legyünk ebben óvatosabbak! Azt mondom, hogy kialakulóban van. Bízom benne, nem egy polgármesteri elfogultság mondatja velem: az irány jó, de folytatni kell ezt a közösségépítést, hiszen ez sosem lesz vége! Már az az egyszerű tény is ebbe az irányba mutat, hogy mindig bekapcsolódnak új generációk, akiket be kell emelni a közösségbe, meg kell szerettetni velük a várost, és a felelősségre is fel kell hívnunk a figyelmüket, mit jelent Székesfehérvár polgárának lenni! Olyan pillanat, amikor azt mondhatjuk, ezt a munkát elvégeztük, olyan soha nem volt, és soha nem is lesz. Éppen ezért hátradőlnünk sem szabad!
Rendben, nem lesz hátradőlés. Akkor hogyan tovább? Az augusztusi katarzison túl van a város, mi következik?
A városunk történelme mindig ad lehetőséget, hogy előre tekintsünk. Jönnek olyan évfordulók, amikre érdemes városfejlesztést, közösségépítést alkalmaznunk. 2022 az Aranybulla székesfehérvári kibocsátásának 800. évfordulója. Bár távolinak tűnik, de közeleg 2038, amikor Szent István országfelajánlásának 1000. évfordulója lesz. Gondoljunk bele, azok a fiatalok, akik idén az időkapszulát elhelyezték, akkor csak középkorú polgárai lesznek a városnak, és könnyen lehet, hogy éppen ők határozzák majd meg, hogy városunknak mi legyen a fejlődési útvonala! Nekünk azt illik megvizsgálni, hogyan jutunk el 2014-be és onnan 2022-ig. Egy biztos, stratégiában kell gondolkoznunk! 1938-ra 7-8 év állt rendelkezésre, míg nekünk két évünk volt az idei emlékévre. De bízom benne, hogy most lesz időnk 2022-ig és 2038-ig felkészülnünk.
Az idő most nekünk dolgozik, de az egység megmarad-e addig?
Nem szívesen használom ezt a kifejezést, de a lelkekben is rendet kell tenni, hogy ne csak szlogen legyen, hanem tartalom: felelősséget jelent Fehérvár polgárának lenni, éppen a város történelméből fakadóan! Ha ez sikerül, akkor olyan egyszerű dolgokat is elérhetünk, hogy kevesebben dobják el a szemetet, a csikket ott nyomják el, ahol kell. Egy kedves idegenvezető ismerősöm mesélte, hogy a Nemzeti Emlékhely környékén van egy hely, ahol – nem tudni miért – ellenállhatatlan vágyat éreztek emberek, hogy a szemetjüket eldobják, és hatalmas kupacokban gyűlt hetente a szemét. Viszont az emlékéves rendezvények óta eltűnt a legkisebb szemét is arról a helyről! Én nem tudom, hogy a szép rendezvényeknek van-e ilyen hatása, de szeretném hinni, hogy igen!
A kormányzati támogatás nagyobb léptékeket biztosít a város fejlesztése, illetve a kialakítandó stratégia területén?
Igen. Akár a morális, szimbolikus lépéseket, akár a kézzel fogható támogatást nézem, látok ilyen lehetőséget. Az, hogy Szent István Emlékévben a házelnök úr már másodszor jött, a miniszterelnök ünnepi beszédet mondott Székesfehérváron, hogy a Magyar Kormány eljött tisztelegni első királyunk és városa történelmi múltja előtt, szerintem – talán kissé fiatalos naivitásnak tűnik – azoknak is tetsző dolog, akik más pártokkal szimpatizálnak. Ezek bármely kormányok esetében fontos események egy város életében.
Ezeknek a gondolatoknak nyilván Fehérváron kellett megszületnie. Én úgy éreztem, hogy a város hangja lassabban jut el, sőt bizonytalan voltam, hogy egyáltalán eljut-e a kormányhoz. Ma már látom, hogy ez megtörtént, de az elmúlt két évben ebből nem sokat lehetett észrevenni.
Mert mindennek meg kell adni az ívét. Bármely kormány joggal várja el, hogy először a helyi közösség fogalmazza meg, hogy mihez kéri a kormány támogatását. Nekünk kell megfogalmazni, hogy miben kívánunk fejlődni, ahhoz milyen stratégiát választunk, és miben kérünk segítséget. Az pedig méltó válasz volt, hogy a Magyar Kormány a Szent István Emlékév augusztus 20-i ünnepi napja előtt, egy kihelyezett kormányülésen jelentse be támogatását. Én értem a türelmetlenséget, hiszen mindenki jót szeretne a városának, de utólag elmondhatjuk, hogy ez így volt méltó és szép! A támogatásokat nehéz lenne forintosítani, de erre mégis mindenki kíváncsi lehet. Ha mindent összerakunk, olyan harmincmilliárd forintnyi plusz támogatást kap Székesfehérvár. Ez nagyon nagy pénz, és lehet, hogy nem mindenki örül annak, hogy Székesfehérvárra jön ennyi támogatás. Mi esélyét kaptuk, hogy a következő években a terveinket meg tudjuk valósítani. Az, hogy hogyan tudjuk az iparhoz illesztve a felsőoktatásban a műszaki képzést kialakítani, a mi feladatunk. Hogy hova és miként épül rendezvénycsarnok, a mi dolgunk. Hogy a Nemzeti Emlékhely ügyében a lelkekben mit szeretnénk megálmodni, a mi dolgunk, és nem is örülnék neki, ha ezeket valaki más akarná meghatározni. Nem dőlhetünk hátra, mert kormányzati támogatást kaptunk! Nekünk kell azt materiálissá tenni! Tudomásul kell vennünk, amit Róth Péter barátom mondott el Matúz Jánosra hivatkozva: ez a város már soha többé nem lesz az, ami volt augusztus 20. előtt! A közösségi élethez a felújított Belváros, a Királyok parkja, a Széna tér, a megújuló Halesz alkalmas tereket kínál. Olyan országos figyelmet érdemlő dolgok történtek most nálunk, amiben nagyszerű harmóniában együtt alkottak egyházak, civil szerveződések és az önkormányzat, ezt nem szabad leállítani, ezt folytatni kell!
Egy személyes élmény: amikor augusztus 20-án beléptem a Nemzeti Emlékhelyre, és láttam, hogy tele van a tér emberekkel, ott a Magyar Püspöki Kar, az érsek úr, a Szent Jobb, a nuncius – én elérzékenyültem, annyi biztos, hogy ezt az élményt elviszem életem végéig. És higgyék el, ez nemcsak Fehérvár élménye, mert a megye is magáénak vallja! Úgy fogalmaznak Fejér megyében, hogy a mi városunk Székesfehérvár, és örömmel látják a fejlesztéseket.
Érthető. Mi a közvetlenül következő lépés, amivel a felállítandó stratégiát elindítják?
Először is ezt az évet legalább ilyen szépen végig kell vinnünk, hiszen van még belőle négy hónap. Kiállítások, rendezvények várnak még ránk. Szerintem furcsa módon úgy kell majd az emlékévet lezárnunk, hogy nem zárjuk le! Nem kell emlékév ahhoz, hogy ez a forgatag megmaradhasson; egy szürkébbnek tűnő 2014-ben pont ugyanígy mindent megcsinálhatunk. Katonazenekari fesztivál a katonák városában éppúgy megszervezhető, koronázási szertartásjáték még jó pár megszervezhető, hiszen volt itt koronázás bőven, fogadalmi szentmise 2012-ben is volt, és biztos vagyok benne, hogy 2014-ben is lesz. De én most csak az augusztusi pár napról beszéltem, de néptáncfesztivál évek óta van, és hiszem, hogy lesz is. Az igények most kialakultak, nekünk ebben kell gondolkoznunk!
Ne vegye tolakodásnak, de hadd köszönjem meg minden önkéntesnek – akik nélkül semmit nem tehettünk volna – a munkáját, a hivatalnak, az önkormányzati szervezeteknek az önfeláldozó ténykedését, a Fehérvár Médiacentrum tájékoztató munkáját, a Városgondnokság minden emberének a kitartását, amitől a több tízezres rendezvények után reggel úgy mehettünk végig a Belvárosban, mintha semmi sem történt volna! Köszönöm Székesfehérvárnak a végtelen türelmet, megértést és együttműködést! Köszönöm, hogy fehérvári lehetek!
2014 azért másmilyen esztendő lesz. Képes lesz-e a városi politikai testület a felelősséget hordozni, amit idén megteremtett?
Ez a testület indította el a 2013-as emlékévet. Ezért azt gondolom, hogy igen, a felelősséget mindenki átérzi. Én mindenkitől azt kérem, amikor a kampányok elindulnak, vegyék figyelembe az országos politikát, de ne felejtsék a helyi közösségi életet! E kettő egészséges módon találkozhat, de azt ne torzítsuk el, mert bárki is folytatja a város vezetését, annak emelnie kell tovább Fehérvár rangját! Egy spanyol polgármester szavait idézve mondom, hogy Székesfehérvárt fel kell tennünk a nagy európai térképre! Ha egy kicsit merünk hinni, bízni magunkban, akkor sokkal többről álmodhatunk, mint amennyit más százezres városok álmodhatnak.
Ön polgármesterként tovább szeretné vinni a megkezdett munkát. Ez azt jelenti, hogy – ellentétben a szóbeszédben hallottakkal – polgármesterjelöltként indul a 2014-es választásokon? Az új választási törvény szerint akkor nem lehet országgyűlési képviselő.
Igen, én polgármesterként szeretném folytatni! Ehhez kérem a székesfehérváriak bizalmát majd, mert ebben ők döntenek! Aki ismer, tudja, hogy sok minden köt ehhez a városhoz. Szeretném a munkát folytatni, mert nem mondhatom, hogy négy év alatt befejeztem! Az elszántság nálam van, az elszántság másik fele és a döntés a fehérváriaknál.
Ugyanakkor értem én a kérdés kettősségét. Látom én, hogy a városnak lobbierőre van szüksége, amiben egy ember nem sokat tehet. Nekem továbbra is csapatra van szükségem ahhoz, hogy a város mindent kiharcolhasson, amire szüksége van. Ha valaki azt hiszi, hogy egyedül képes egy várost irányítani, azt azonnal küldjék el, mert ott valami nagy baj van! Én abban hiszek, hogy csapat van, ahol a véleményeket ütköztetik, aztán a döntést egységesen hajtják végre.
