Belföld

BKV: elbocsátások, tárgyalás, tüntetés

bkv (bkv, )
bkv (bkv, )

170 embernek kell új munkahelyet keresnie.

Hétfőn ismét tárgyalnak az érdekvédők a BKV vezérigazgató-helyettesével a csoportos létszámleépítésről, kedden pedig megtartja a tervezett demonstrációját az egyik szakszervezet – írta szerdai számában érdekképviseleti vezetőkre hivatkozva a Népszava.

A közlekedési cég által indokoltnak látott 170 fős elbocsátás – ami néhány hete még 200 főről indult, és többségében most is járművezetőket és a buszos ágazathoz kapcsolódó munkahelyeket érint – részleteiről kedden még érdemben nem tudtak egyeztetni, de jövő hétfőn a kért további adatok ismeretében ez is sorra kerül – mondta a lapnak a kollektív munkaügyi vitában részt vevő egyik szakszervezet, a VTDSZSZ elnöke.

Gulyás Attila hozzátette: továbbra is úgy látják, hogy 170-nél kevesebb embert kellene elküldeni, de a szeptember-októberi munkabeosztási adatok alapján látják majd pontosan, hogy például a kezdődő villamosfelújítások miatti buszos pótlás mennyi embert igényel, továbbá azt is vizsgálni érdemes, hogy átképzéssel kiket tudnak majd a 4-es metró üzemeltetésénél foglalkoztatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik