Belföld

Botrányos temetés Felsőmocsoládon

Gyalázatos körülmények között helyeztek végső nyugalomra egy német férfit a faluban – állítja több helybéli.

„A kutyáját nagyobb tisztességgel temeti el az ember!” – ezt mondta az egyik helybéli a sonline.hu-nak, miután a falu egyik lakóját eltemették. A német férfi jó anyagi körülmények között élt, kedvelték a környéken. Egy ideje már tudták, hogy daganatos betegséggel küzd, de javulóban volt az állapota.

Nemrég aztán váratlanul meghalt, majd a helyiek számára még váratlanabbul hat nappal később már el is temették. Az egyik falubeli beszámolója szerint a holttest furnérládában, lepedőbe tekerve feküdt. Még szemfedőt sem kapott. Pap nem volt a temetésen, de még gyászbeszédet sem mondott senki. A férfi Németországban élő gyermekeit nem értesítették a halálesetről.

Még a környékbeliek is csak az utolsó pillanatban, véletlenül szereztek tudomást a temetésről. Az egyik helyi lakó a polgármesteren számon kérte a szociális temetés furcsaságait. Hogy ennek mi lett az eredménye, kiderül a lapból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik