Gazdaság

A papot is száműznék a temetésről?

Temetés (temetés)
Temetés (temetés)

A szakmai szervezetek szerint a szociális temetési modell indokolatlanul korlátozza a lelkiismeretei és vallási szabadságot. Legalább ennyire aggályos, hogy bárkit elhamvaszthatnak.

A kormány csütörtökön elfogadta a szociális temetésről szóló tervezetet. Az erről szóló közlemény utolsó mondata így hangzott: Az új lehetőség, amely nagy társadalmi támogatottságot élvez, csupán a megrendült családok vámszedőinek érdekeit sérti.

Megkérdeztük a Somogy Temetkezési KFt igazgatóját, Puskás Bélát, mit szól a mondat második feléhez, kvázi, mint megszólított. Véleménye szerint sértő egy ilyen kijelentés a tisztességes temetkezési vállalkozókkal szemben. Mert a többség tisztességes – tette hozzá. Még akkor is, ha vannak valóban feketén dolgozó „vámszedők”. Szerinte az ilyen kijelentések helyett inkább a feketézők körmére kellene nézni.

A kormányszóvivőségtől pedig arról érdeklődtünk többek között, honnan veszik, hogy nagy társadalmi támogatottságot élvez a javaslat. Azt mondták, az illetékes tárcának, vagyis a belügynek továbbították kérdéseinket. Válasz tőlük még nem érkezett.

Balkáni állapotok következnek?

A tervezetről szóló véleményét a szakma a sonline.hu-n tette közzé – tudtuk meg Puskás Bélától. A szakmai szervezetek szerint az előterjesztés szakmaiatlan, ellentétes az elmúlt években kialakult magyar kegyeleti kultúrával, ráadásul kárt okoz a kormányzatnak. Tág teret biztosít a fekete munkának, sérti és nem segíti a hozzátartozók kegyeleti jogait.

A javaslat elfogadása esetén a magyar kegyeleti kultúrában nem európai, hanem balkáni állapotok erősödnek meg. A cikkben a tervezettel kapcsolatban számos problémára mutatnak rá, ezekből emeltük ki azokat, amelyek szerintünk a legaggályosabbak lehetnek.

A pap sem jöhet majd?

A szakmai szervezetek nehezményezik többek között, hogy a hozzátartozók érdekeit sérti, lelkiismereti és vallási szabadságuk gyakorlását pedig korlátozza, hogy a szociális temetéseknél nem lesz lehetőségük az egyházi temetkezési szolgáltatás megrendelésére. A javaslat az etnikai, faji szokásokat sem veszi figyelembe – jelentik ki.

Bárkit elhamvaszthatnak?

Arra is felhívják a figyelmet a szakmai szervezetek, hogy a hamvasztásnál a javaslat megteremti a jelenlegi biztonsági előírások kijátszásának lehetőségét. Nem szerepel ugyanis az a kitétel, hogy az elhunytat ellenőrizni kellene beszállítás előtt. Így pedig bárkit elhamvaszthatnak – jegyzik meg.

Ezenkívül megemlítenek még finanszírozási, ellenőrzési, logisztikai réseket a javaslatban, valamint azt is, hogy az számos meglévő törvénnyel ütközik. Ha további részletekre kíváncsi, kattintson.

Mint megírtuk, a szakmai szervezetek már korábban letették a kormány elé a szociális temetésről szóló javaslatukat, amelynek lényege, hogy a tb finanszírozza mindenki számára a legolcsóbb temetést, úgy, ahogy más európai államokban is. Cikkünkben egy budapesti temetkezési vállalkozó azt is lemondta, hogy szakmai berkekben tudni vélik, a szociális temetési tervezet mögött valójában egy újabb mutyi fog kibontakozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik