tek
Belföld

Fizet a TEK, ha sokat tud a magányos tettesekről

tek (tek, )
tek (tek, )

A köztársasági elnök és a kormányfő védelmét is ellátó Terrorelhárítási Központ (TEK) 400 ezer forint összdíjazású tendert hirdetett védelmi tanulmányok készítésére - írja a Népszava.

“A magányos elkövető – a XXI. századi terrorelhárítás új kihívása” címmel meghirdetett pályázatra elsősorban természetes személyek vagy csoportok nyújthatnak be dolgozatot. A lap – idézve a pályázati kiírás szövegét – azt írta: a cél, hogy “egy korábban Magyarországon kevéssé feldolgozott szakterületen olyan tudományos alaposságú írások szülessenek, amelyek feltárják a magányos elkövetőkkel szembeni terrorelhárítási és rendvédelmi fellépés sajátosságait, a hazai és a nemzetközi jogi lehetőségeit, főbb szakfeladati kérdéseit, orvosetikai anomáliáit, esetlegesen történeti aspektusait”.

Az elbírálásnál alapvető szempont a kiírásban szereplő témához való kötődés, a tanulmány kohéziója, a logikus, a tartalmi szempontok alapján is igényes feldolgozás. “Elvárás, hogy új ismeretek kerüljenek feltárásra, illetve gyakorlati javaslatok fogalmazódjanak meg”. A pályázatokat a TEK Tudományos Tanácsa nemzetközi szinten elismert szakértői bírálják el. A fődíj 150 ezer forint. A TEK pályázatára bárki jelentkezhet 2013.októberéig.
Gyakorlatozik a TEK
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Az ország 1990-ben gyökeresen megújított terrorelhárítási koncepcióját a rendszerváltás óta folyamatosan frissítették, aktualizálták, a világban tapasztalható jelenségek kapcsán. Még sohasem fordult viszont elő, hogy nyilvános pályázatot hirdettek volna egy államtitoknak minősülő műveletrendszer “megújítására” – emlékeztet a Népszava.
A TEK – honlapján is olvasható – feladatai között egyébként szerepel az elemző, értékelő munka. A Terrorelhárítási Központ Tudományos Tanácsa egyébként nem fizet a cikkekért, amelyeket megjelentet a Terror & Elhárítás című folyóiratában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik