Közélet

Lecsapott a TEK az álpecásokra

pecások, tek (tek, pecások, betörők, )
pecások, tek (tek, pecások, betörők, )

A betörés előtt kiültek a közeli csatorna partjára. Miközben lógattak, nem az úszót figyelték.

Tetten érték a rendőrök azt a két férfit, akik egy Békéscsaba határában lévő telephelyre törtek be szombat délután. A területen a raktáron kívül egy lakóház is áll, onnan pénzt és különböző értékeket terveztek elhozni, de az épületben rendőrökkel találták szembe magukat.

A békéscsabai rendőrkapitányság nyomozói a Békéscsabán és környékén történt betörések körülményeit vizsgálták, amikor a látókörükbe került két férfi. Mivel megtudták, hogy a külterületi telephelyet kiszemelték, a főkapitányság rendőrei is bekapcsolódtak a munkába.

A betörők tudták, hogy a háziak nincsenek otthon, ezért feszítővassal és fogókkal felszerelkezve próbáltak meg bejutni az épületbe. Több ajtót sem sikerült befeszíteni, majd végül, amikor sikerült, rendőrökkel találták szembe magukat. Az egyik bűnözőt azonnal elkapták, a másik megpróbált elmenekülni, őt is fülön csípték. Aki a fülest adta, az is előkerült, őt a saját lakásán találták meg. Az akcióban a Terrorelhárítási Központ (TEK) is részt vett.

A betörőknél a szerszámokon kívül horgászfelszerelés is volt. Ezzel a betörés előtt egy időre kiültek a közeli csatorna partjára, és úgy tettek, mint akik horgásznak, de valójában a telephelyet figyelték.

A 32 éves D. Csaba és 26 éves társa ellen betöréses lopás kísérlete miatt indítottak eljárást. A tippadót – aki autójával a helyszínre vitte a gyanúsítottakat – bűnsegédként elkövetett lopás kísérlettel gyanúsítják. Mindhárman őrizetben vannak, a kapitányság kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését. Vizsgálják azt is, hogy részt vettek-e korábban történt vagyon elleni bűncselekmények elkövetésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik