Belföld

A TEK lezáratta a Sándor-palota környékét

sandor-palota(210x140)(1).jpg (sándor palota, )
sandor-palota(210x140)(1).jpg (sándor palota, )

A "Ne írd alá, János” Facebook-csoport tüntetésétől tartanak.

Bár Áder János államfő két napra Berlinbe utazott, a magyar terrorelhárítás biztosra megy. A TEK biztonsági intézkedésként lezáratta a Sándor-palota előtti Szent György teret. Civilek hétfő estére a téren álló Köztársasági Elnöki Hivatal épülete elé szerveztek demonstrációt, hogy Áder János köztársasági elnököt arra kérjék, ne írja alá az – Országgyűlés által addigra várhatóan elfogadott – alaptörvény negyedik módosítását.

A TEK honlapján közzétett “személy- és létesítménybiztonsági intézkedés” értelmében március 8-ától legkésőbb március 16-án éjfélig lezárják a köztársasági elnök hivatala előtti Szent György tér teljes területét, továbbá több környékbeli utcát és közterületet.

A március 7-én hozott intézkedést a TEK azzal indokolta, hogy az említett időszakban a Sándor-palota épületében és a lezárt területeken “több, védett személyek részvételével megtartott (…) program kerül megrendezésre, beleértve a március 15-ei nemzeti ünnepsorozat előkészítését is”.

Az intézkedést aláíró Hajdu János TEK-főigazgató arra kérte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetőjét, valamint a Készenléti Rendőrség parancsnokát, hogy az intézkedést “további indokolt mértékű ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi, bűnmegelőzési és objektumvédelmi intézkedéssel egészítse ki”.

Pénteken Az alkotmány nem játék! elnevezésű, Alkotmány utcai demonstráció után a tüntetők egy része az Alkotmánybíróság elé vonult. A rendezvény végén bejelentették: a tiltakozást hétfőn a Sándor-palotánál folytatják annak érdekében, hogy az államfő ne írja alá az alaptörvény módosítását.

Hétfő délelőtt a “Ne írd alá, János – Tiltakozás az Alaptörvény 4. módosítása ellen!”- elnevezésű Facebook-oldalon is a Sándor-palotához hívják estére a tiltakozókat.

A Sándor-palota Áder előtti utolsó kompetens lakója, Sólyom László szintén azt tanácsolja Ádernek, hogy ne írja alá a vállalhatatlant.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik