Belföld

Tíz százalékkal olcsóbb a szemétszállítás

Csökkentek a víz- és csatorna, valamint a szemétszállítási díjak, olcsóbb lett a szennyvízszippantás, a PB-gáz és a kéményseprés is július 1-jével a lakossági rezsicsökkentés részeként.

Az Országgyűlés április 29-én döntött arról, hogy a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén megvalósult csökkentése mellett előírja a víz- és csatorna, valamint a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését is július 1-jével.

A jogszabály értelmében a víz- és csatornadíjak a januári összeghez képest csökkennek tíz százalékkal, míg a szemétszállításért – 2014. december 31-éig – a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók.

A fideszes Németh Szilárd és Ékes József javaslatára elfogadott törvény alapján a díjcsökkentést kötelező feltüntetni a számlán. Ha ez elmarad – és a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja a szerződésszegést -, a szolgáltatónak tízezer forint kötbért kell fizetnie a fogyasztónak.

A szenyvízszippantás árának 10 százalékos csökkentéséről június 21-én döntött a parlament a fideszes Németh Szilárd javaslatára. A döntés értelmében július 1-jétől  a szennyvízszippantásért mindenütt tíz százalékkal kevesebbet kell majd fizetni a január 31-i árakhoz képest. A díjcsökkentésről a szolgáltatóknak részletes tájékoztatást kell adniuk az ügyfeleknek, és a fogyasztóvédelmi hatóságnak is igazolniuk kell az előírtak teljesítését.

Olcsóbb lett 10 százalékkal a propán-bután (PB) gáz is július 1-jétől. Az Országgyűlés június 3-án fogadta el a földgáztörvény módosítását, amelynek értelmében július 1-jétől a vezetékes, a tartályos és a palackos propán-bután- (PB-) gáz is hatósági áras és 10 százalékkal olcsóbb lesz.

Szintén július 1-jével feleződött a kéményseprő-ipari közszolgáltatás 1 egységnyi munkaráfordításának az ára. A kémények ellenőrzésekor az egységnyi ráfordítás eddig 4 ezer forint volt, a módosítás után 2 ezer forint lett. A kéményseprés árát kormányrendelet határozza meg. A kéményellenőrzés tartalma nem változik: az műszaki felülvizsgálatból és az összekötő elemek ellenőrzéséből, tisztításából áll. Az átlagos munkaráfordítás nem több 1 egységnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik