Belföld

Az idén többet költhetnek fürdőzésre a magyarok

Gellert-furdo(960x640)(3).jpg (gellért fürdő, )
Gellert-furdo(960x640)(3).jpg (gellért fürdő, )

Az idén többet költhetnek fürdőzésre a magyarok, július 1-jétől ugyanis a SZÉP Kártya mindhárom "zsebéből" lehet gyógyfürdő- és strandbelépőt fizetni - tájékoztatta a Magyar Fürdőszövetség kedden az MTI-t.

A szakmai szervezet kezdeményezésére a kormány május végén döntött a kártya kibocsátását és felhasználását szabályozó kormányrendelet módosításáról. Ennek értelmében július elsejétől bővül a SZÉP Kártya zsebei között az átjárhatóság, és már nemcsak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet mindhárom zsebből fizetni. További változás, hogy új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a SZÉP Kártyával fizethető körbe.

A fürdőszövetség korábban felmérést készített a tagjai körében, ami azt mutatta, hogy a fürdőkben az új cafeteria-rendszer bevezetése óta – 2010-ről 2012-re – 38 százalékkal csökkent az utalványforgalom. A szövetség álláspontja szerint az utóbbi években megvalósult fürdőfejlesztések fenntarthatósága érdekében, valamint népegészségügyi szempontból is fontos, hogy a SZÉP Kártyát minél többen használják fürdőlátogatásra. A szervezet ezért fordult a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, amely elfogadta a szakmai szövetség javaslatát.

A közleményben ismertetik, hogy tavaly decemberben 39 696 SZÉP Kártya elfogadóhely volt Magyarországon, az igényelt kártyák száma pedig meghaladta a 768 ezret. A SZÉP Kártyákra összesen 71,7 milliárd forintot töltöttek fel tavaly, ebből a szabadidő eltöltésével kapcsolatos alszámlára 5,15 milliárd forint került. Ennek az alszámlának a jelentős részét a tulajdonosok a hazai fürdőkben költötték el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik