Belföld

Mindenütt eltűnt a víz az utakról

Az ártól érintett északi megyékben - Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom -, illetve Fejér és Baranya megyében, valamint Budapesten nincs már árvíz miatt lezárt útszakasz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főizgatóság hétfőn.

Az OKF hétfő délelőtti összesített jelentése szerint jó ütemben halad a dunai árvíz utáni helyreállítás, a vonatközlekedésben azonban még fennakadások vannak.

Közölték, hogy az állami tulajdonú fővédműveken végzett megerősítések negyven százalékát már visszabontották vasárnap estig, és folyamatos a vízzel elárasztott területek fertőtlenítése. Ez negyvenöt településen megtörtént, és az érintett hatvanegy közintézményből tizenkettőnél szintén végeztek a fertőtlenítéssel.

Az árvíz miatt kitelepített 1570 emberből 898-en térhettek vissza otthonukba.

Az OKF tájékoztatása szerint az árvíztől érintett területeken a szolgáltatók folyamatosan vizsgálják a vízminőséget. Komárom-Esztergom megye két településén, Pilismaróton és Dömösön lajtos kocsiból kap vizet a lakosság. A helyi vízmű megkezdte a rendszer tisztítását, hétfőn valószínűleg megindulhat a vízszolgáltatás. Mohácsnál a szennyvíz tisztítatlanul kerül a Dunába, mert az iszap károsította a szennyvíztelep berendezéseit, a magas vízállás miatt pedig egyelőre nem lehet hozzáfogni a javításhoz.

A vasúti közlekedésben még mindig fennakadások vannak, a tájékoztatás szerint június 25-én indulhat meg a vonatforgalom a Budapest-Hegyeshalom vasúti fővonal Komárom és Almásfüzitő között szakaszán, valamint Komárom és Esztergom között. Komárom és Almásfüzitő között előbb a Dunától távolabbi vágányon, negyven kilométeres sebességkorlátozással kezdenek majd járni a vonatok. A másik, Duna felé eső vágányon előreláthatóan két nappal később, június 27-től indul majd a forgalom, húsz kilométeres sebességgel.

Az Almásfüzitő-Dunaalmás szakaszon mintegy negyven méteren mosta el a Duna az ágyazatot a sínek alól. A károk pontos felmérése és a helyreállítás az árvíz visszahúzódása után kezdhető meg. A helyreállítás befejezéséig vonatpótló buszok szállítják az utasokat Komárom és Esztergom között. A vasúttársaság felhívja az utazni szándékozók figyelmét, hogy a fentiekben megadott újraindítási időpontok csak a kedvező időjárási viszonyok esetén tarthatók. Ellenkező esetben a forgalom megindulása későbbi időpontra tolódhat.

A hétvégén összesen 708 kilométer folyószakaszon volt még mindig árvízvédelmi készültség, rendkívüli védekezést 539 kilométeren – a Dunán Rajkától a déli országhatárig az állami védvonalakon – folytatnak. Tényleges védekezés már csak tíz településen folyt négy megyében. Baranyában Mohácson, Báron és Dunaszekcsőnél. Bács-Kiskun megyében Bajánál és Kalocsánál, bár Baján már elkezdték kiüríteni a homokzsákokat. Tolna megyében Bátánál védekeznek még. Pest megyében folynak még kisebb védekezési munkálatok Százhalombattánál, Szigetmonostornál, Szigetszentmiklósnál, Tahitótfalunál – közölték.

Az OKF tájékoztatása szerint a mezőgazdaságban is okozott károkat az áradás, a vidékfejlesztési tárca felmérése szerint 6932 hektár mezőgazdasági területet öntött el az áradó Duna. Az árvízzel összefüggő egyéb jelenségek miatt – fakadóvíz, talajvíz 3408 hektár került víz alá. A védekezés során károsodott 370 hektár, és az összes kárt szenvedő mezőgazdasági terület eléri a 10 710 hektárt.

A Szigetközben 11 827 hektáron végezték el vasárnapra a szúnyogirtást, ez körülbelül a tizenkét százaléka azon területeknek, ahol erre szükség van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik