Belföld

Durva poénnal búcsúzott Vidnyánszkytól Kósa

kósa lajos (kósa lajos, )
kósa lajos (kósa lajos, )

„Kedves Attila, ha Budapesten túlságosan meleg lenne a helyzet, várunk vissza!" – üzente Debrecen polgármestere a direktornak.

A Nemzeti Színház leendő igazgatója szerdán tartotta utolsó, debreceni évadzáróját. Miután elköszönt egykori társulatától, a Csokonai Színház csapatától, Kósa Lajos videóüzenetét játszották le a résztvevők előtt, melynek végén Debrecen polgármestere az alábbi mondattal búcsúzott a direktortól: „Kedves Attila, ha Budapesten túlságosan meleg lenne a helyzet, várunk vissza!”

A haon.hu beszámolója szerint Kósa utolsó, „kétségtelenül kétértelmű” mondatát kacajok és kuncogások fogadták. Az esetről Parti Nagy Lajos is megemlékezett az FN-en. Gyurcsány Ferenc pedig a Facebookon reagált rá: “Buzizol Lajos? Alávaló egy pasi vagy:((“.

Fotó: Kummer János

Mint arról korábban beszámoltunk, Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott nemrég egy, a Belvárosi Szalonban megesett beszélgetésen ezt mondta: „…én a magam részéről nagyon bízom abban, hogy Vidnyánszky úr meg fogja tenni, amit megkövetel tőle a haza. (…) meg fogja csinálni a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről meg a barátságról meg a hűségről.”

A buzizás miatt Kulka János nyílt levelet írt. A Nemzeti leendő igazgatója pedig közleményben határolódott el Kerényitől. (Igaz, hozzátette: a homoszexualitás témája olyan súllyal van jelen a Nemzeti Színházban, ami nem felel meg annak, amilyen súllyal ez a kérdés a társadalomban jelen van.) Később a Magyar Színházi Társaság, a Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is tiltakozott a miniszterelnöki megbízott kijelentései ellen.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik