Belföld

Hoffmann Rózsa dolgozni küldi a diákokat

Diákmunka (diákmunka)
Diákmunka (diákmunka)

A köznevelésért felelős államtitkár a diákok szünidei foglalkoztatásáról azt mondta: fontos, hogy az egész tanévben iskolapadban ülő diákok megismerkedjenek a munka világával is.

Hoffmann Rózsa szerint ezt már a Nemzeti alaptantervben (NAT) is világossá tették, mind a munka világához való közeledés, mind az ezzel szoros kapcsolatban levő gazdasági és pénzügyi ismeretek bevezetésének tekintetében. A NAT a gazdasági-pénzügyi ismereteket több tantárgyban is szabályozza, amitől azt várják, hogy az ezeket az ismereteket megszerzők néhány év múlva nagyobb tudással kerülnek ki az életbe.

Aki dolgozik, annak erről szerződést kell kötnie, így az idevágó ismeretek rendkívül lényegesek a fiataloknak. Az államtitkár meggyőződése, hogy a tanév közben tanultakat a diákok a nyári munka idején eredményesen hasznosíthatják. Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a pénzkereset miatt támogatják a diákok munkavégzését, hanem azért is, hogy mindazt, amit korábban megtanultak, munkatapasztalatokkal is megerősítsék.

Ha a gyerek figyel a munkájára, sokszor nagyobb gazdagsággal lép be az új tanévbe, mintha könyvekből szerezte volna tudását – fogalmazott Hoffmann Rózsa.

A munkaadóknak, akik diákokat alkalmaznak, tudniuk kell, hogy pedagógiai munkát is kell végezniük, a tanulók közül pedig azok épülnek majd morálisan, szakmailag és tudásban is, akik a nyári munkát komolyan veszik – tette hozzá.


Fotó: MTI / Honéczy Barnabás

Az államtitkár megemlítette, hogy a lehetőségekről a diákinformációs irodák is adnak felvilágosítást. Minden 16. életévét betöltött tanuló vállalhat diákmunkát, a nyári szünetekben pedig már a 15 éves kor betöltése után is lehet munkát végezni.

Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese a személyiségfejlődés részének nevezte, hogy az emberekben tudatosuljon, „adót fizetni pedig muszáj”. A diákmunkák adózási szabályairól tájékoztatót készítettek, és kitették a NAV honlapjára. Mint mondta, a diákoknak munkavállalásukkor adóazonosító jel kell, és meg kell győződniük arról, hogy a munkáltató bejelentette őket.

Ellenkező esetben, ha baleset történik velük, vagy megbetegednek, nem lehet kártérítési igényük. A diákmunka adóköteles, de az iskolaszövetkezeteken át nem kell járulékot fizetniük a tanulóknak. Így viszont az így keresett pénzt nem számítják be a majdani nyugdíjukba. A nyári diákmunkát ugyanakkor szolgálati időként könyvelik el, ami adott esetben korábbi nyugdíjazást tesz lehetővé. A kötelező szakmai gyakorlat nem tartozik a diákmunka körébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik