Belföld

Matolcsy a trafikügy hátterében

matolcsy györgy (matolcsy györgy, )
matolcsy györgy (matolcsy györgy, )

A jegybankelnök cége már 2009-ben elkezdte előkészíteni a törvényt – írja a 444.

A portál szerint a Magyar Gazdaságfejlesztési Intézetet (MGFI) a Fidesz gazdasági műhelyeként 2009-ben több anyagot készített, készíttetett a fiatalkori dohányzás visszaszorításáról. A munkába már akkor bekapcsolódott a Continental Dohányipari Zrt., és a 444 szerint részben az akkori anyagokra épül a júliusban életbe lépő trafiktörvény. Az MGFI-s anyagok egyes részei felépítésükben, de szövegszerűen is visszaköszönnek a Lázár János által benyújtott jogszabályban.

“A fiatalkori dohányzás visszaszorítása” című, 2009-ben készült dolgozat például arról értekezik, miért kívánatos a dohánytermékek kereskedelmének állami monopóliuma, sorra veszi a nemzetközi példákat, érinti a jogszabályi környezetet, a kialakítandó pályáztatási rendet és a kiskereskedőkre vonatkozó szabályokat is. A Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet témavázlatokat, előtanulmányokat végzett a dohányzási szokásokról – válaszolta a 444-nek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtóosztálya, amikor a portál Matolcsy György szerepéről érdeklődött. A sajtóosztály nem cáfolta, hogy a munkába a dohányipari cég már 2009-ben bekapcsolódott, csak annyit közölt, hogy szerződést nem kötöttek.

Az MGFI-Continental együttműködésről Reiniger Balázs, a Continental ügyvédje, aki a 444 információi szerint maga is részt vett a munkában, annyit mondott, hogy köti az ügyvédi titoktartás, semmilyen felvilágosítást sem adhat. Sánta János, a Continental Dohányipari Zrt. vezetője többszöri megkeresésre sem nyilatkozott a 2009-es MGFI-vel közös munkáról. Azt a Napi Gazdaság írta meg először, hogy a trafiktörvény Brüsszelbe kiküldött változatát egy “Sánta János” nevű felhasználó hozta létre. Akkor Sánta azt mondta: badarság lenne azt gondolni, hogy a teljes törvényt ő írta volna, de azt elismerte, hogy időről időre kapott szövegtervezeteket szakmai egyeztetésre, véleményezésre a törvényhozóktól.

Noha a hvg.hu szerint áttételesen a trafikok üzemeltetése is kötődik a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt.-hez, a dohánygyár forgalmazójához, a Continental sokkal nagyobbat nyer azzal, hogy a Nemzeti Dohányboltok megnyitása után várhatóan nem kell majd milliós polcdíjat fizetnie a különböző szupermarketekben, hogy termékei kikerüljenek.

MSZP: újabb leleplezés

Magát buktatta le Jászapáti fideszes polgármestere, amikor olyan titkos információkról nyilatkozott, hogy a településen hányan pályáztak trafiküzemeltetésre – tudatta az MSZP. Az ellenzéki párt idézi Pócs János nyilatkozatait, amelyek szerint “Jászapátin heten pályáztak, ebből kettő volt fideszes”. A szocialisták szerint a polgármester semmilyen forrásból nem tudhatná, hányan pályáztak Jászapátiról, hacsak– Horváth István szekszárdi polgármesterhez hasonlóan – nem látta a pályázók titkos listáját.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. ugyanis csak a nyertesek listáját tette közzé, így azt, hogy egy-egy településről hányan és kik pályáztak, továbbra is titokban tartja – emlékeztetett az MSZP. A szocialisták ezért felszólítják Pócs Jánost, hogy adjon elfogadható magyarázatot arra: honnan tudja, hogy hányan pályáztak; látta-e a helyi pályázók listáját; illetve a döntést megelőzően volt-e politikai egyeztetés. Ha ezekre nem tud választ adni, akkor azonnal adja vissza mandátumát, és mondjon le a polgármesterségről.

A trafikügyről szóló cikkeinket itt találja! A botrányosabb ügyekkel foglalkozó blogot pedig itt!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik