VV Viktor és VV Zsolt nagyon fúrja VV Gordont, ám ez utóbbinak állítólagos barátjával, VV Attilával is meg kell küzdenie a jakuzziért. VV Viktorék jobb helyzetben vannak tehát, segíti őt VV Jani és VV Tóni és a többiek, ráadásul ott nem kérdés, ki is az alfahím...Talán valahogy így képzelték megújítani és nézettebbé tenni a valóságshow-kat azok az ötletgazdák, akik azt javasolták, hogy politikusokat kellene beköltöztetni a villába.
Forrás: Hír24
A valóságshow-k magyarországi megjelenése után az értelmiség rögtön és hangosan elutasította ezt a műfajt, mondván, az súlyosan sérti a szereplők emberi méltóságát, tele van szexszel, trágársággal, és rossz mintákat közvetít. A nézők viszont máshogy szavaztak a távirányítóval: óriási nézettséget értek el a ValóVilág és a Big Brother első szériái, az egész ország a villalakókról beszélt. Azóta, bár a televíziózási szokások – és ehhez kapcsolódva a tartalmak is – folyamatosan változnak, együtt kell élnünk a legkülönbözőbb reality-kkel.
„Az értelmiség elvesztette ezt a háborút” – fogalmazott Zsolt Péter médiaszociológus a Hírnév! Jólét! VV! című kötetének bemutatóján.
Kettős médiaháború
A kötet szerint Magyarországon a kilencvenes években ugyanis nemcsak a közéleti nyilvánosság (köztévé, közrádió) uralmáért vívott politikai médiaháború zajlott, hanem a kulturális tér birtoklásáért egy másik médiaháború is. Az előbbit az aktuális hatalom időszakosan meg-megnyerte, majd a politikai széljárásnak megfelelően elvesztette, az utóbbiban viszont csúfosan alulmaradt a fanyalgó, az értékeket számon kérő értelmiségi réteg a tömegkultúrával szemben.
Ha már elvesztettük ezt a háborút, és együtt kell élnünk a mára ugyan szétaprózódott, jelentőségüket vesztett, de folyamatosan jelen lévő valóságshow-kkal, legálabb ismerjük meg ezek működési mechanizmusát, nézőkre gyakorolt hatását, és vértezzük fel magunkat az ilyen típusú adások veszélyeivel szemben – nagyjából ez indította (no meg nyilván a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság megrendelése) Zsolt Pétert arra, hogy átfogó kutatást készítsen a témában.
Szerinte a reality-k megjelenése óta jelentős „társadalmi tanulás” érezhető: míg az első VV- és BB-szériák idején nagyon sokan vélték úgy, hogy a villák a valóságos társadalmi viszonyokat képezik le, ma már ez fel sem merül. Mint lapunknak elmondta, a múlt század elejéig még azt hittük, az az igaz, amit leírtak („megírta az újság”). Aztán megjelent a rádió, s akkor már azt mondták az emberek, hogy „hallottam a rádióban, tehát biztos igaz”. Lassan rájöttek, hogy nem kell mindent elhinni a rádiónak és az újságoknak. Megjelent a tévé, akkor jött el a „láttam, tehát igaz”-korszak. Azóta már megtanultuk, hogy nem minden igaz abból sem, ami a tévében megjelenik. Ez a fajta „ráismerési folyamat” a valóságshow-kon is megfigyelhető. A kutatás ma már azt mutatja, hogy megtanultuk, a ValóVilág nem a való világot, hanem annak legfeljebb torzított változatát mutatja be.
Modellezi a diktatúrát
A szociológus egyébként soha nem értett egyet azzal, hogy a ValóVilág és társai morális katasztrófát fognak okozni a fiatalság körében. Sőt, mára úgy gondolja, az volna az optimális megoldás, ha úgy néznénk ezeket a műsorokat, mint egyfajta „tanmesét”. „Mi lenne, ha engem ilyen helyzetbe hoznának, hogyan tudnék szövetségeseket szerezni ahhoz, hogy szétrobbantsam a megadott kereteket?” Zsolt Péter egyébként utalt arra, hogy az első valóságshow-k készítői nem is titkolták, hogy a diktatúrákat modellezi a műsor. Az eddigi szériákban egyébként ez a fajta lázadó hozzáállás nem volt jellemző.
Ilyen szempontból rokoníthatók Zimbardo börtönkísérletével (amelyben egyetemistákat hoztak mesterségesen börtönőr-rab helyzetbe) az ilyen műsorok. Zimbardónak is pont az volt a nagy csalódása, hogy nem tudtak a rabok érdemben fellépni a hatalommal szemben, inkább átvették a rájuk kiosztott szerepeket.
Zsolt Péter úgy véli, pedagógiai szempontból kifejezetten nézetni kellene a gyerekekkel a valóságshow-kat, persze megfelelő „irányítás” mellett, mert ezzel felvérteznénk őket az azokból leselkedő – kétségtelenül jelen lévő – veszélyek ellen.
Kilenc éven felül már reménytelen
A kötet végén nagyon tanulságos ajánlásokat fogalmaz meg a szerző az ilyen műsorok készítői, a tanárok és a szülők számára is. Mint lapunknak elmondta, találkozott olyan szülővel, aki azért kezdte el nézni a VV-t, mert közelebb akart kerülni a gyerekeihez, és ez sikerült is neki. Elkezdtek vitatkozni, hogy mit csinált, hogyan viselkedett VV XY. Persze kifejezetten nem kellene a gyerekeket az ilyen műsorok elé lökni, de ez nem is nagyon menne manapság. A valóságshow csak akkor működik, ha végigül valaki két órát, akkor talán „bevonódik”. A mai gyerekeknek erre nincs ideje, ha három perc alatt nem köti le őket valami, akkor továbbszörföznek.
Nagyon érdekes tapasztalata volt a kutatásnak, hogy a kutatásban részt vevő generációk közül egyedül a legkisebbeknél, a 9 éves gyerekek csoportjában sikerült elérni valamilyen attitűdváltást a VV-vel kapcsolatban. Az idősebbek véleményét nem tudták érdemben befolyásolni. Ez azt is jelenti, hogy szülőként az első 9 évben tudunk még hatni a gyerekekre, aztán már nagyon nehéz dolgunk van – és ez nem csak a tévéműsorokkal kapcsolatban igaz.
VV politikus
A kutatásban szereplők segítettek a szerzőnek különböző ajánlásokat is megfogalmazni, milyen lenne egy „jó” reality. Zsolt Péter szerint az mindenképp szerencsés volna, ha nem a „csak egy maradhat” elv lenne a műsor lényege, mert önmagában kihozza a résztvevőkből a gonoszt.
Többen azt vetették fel, hogy ne csak fiatalok költözhessenek a házba, vagy hogy legyen ellenőrizhetőbb a szavazás.
Érdekes felvetés volt, hogy (lásd fent) politikusokat kellene bezárni a villába, „hadd nyírják ott egymást”. Ez a kívánság is bekerült a kötetbe, igaz, Zsolt szerint ők már így is annyira népszerűtlenek, hogy nem lenne szerencsés tovább rontani a renoméjukat.
