Belföld

Mobil nélkül elindulni sem lesz érdemes ősztől

Ősszel startol a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer. Így a közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatások, köztük a parkolás, az autópálya-használat, a városi közösségi, a helyközi és a vasúti közlekedés válik mobilfizetéssel elérhetővé. Mindezt a rendszert megvalósító, állami tulajdonban lévő Nemzeti Mobilfizetési Zrt. közölte kedden.

A szolgáltatás 2013. szeptember 30-án a parkolás és az autópálya-díj fizetés lehetőségével indul. Ezzel az ország területén lévő minden fizető parkolási övezetben lesz majd lehetőség mobilparkolásra. A következő fejlesztési fázisban, 2014–2017-ben kerül sorra a többi közlekedési közszolgáltatás. A jövőben a városi, helyközi és vasúti közösségi közlekedés szolgáltatásai is elérhetőek lesznek az egységes rendszeren keresztül.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. kizárólag közszolgáltatások mobilfizetéssel történő elérését biztosítja. A rendszert működtető társaság ugyanakkor együttműködik a mobilfizetési piac szereplőivel, a mobilszolgáltatókkal és a bankokkal – olvasható közleményükben.

Az ügyfelek a már megszokott módon a mobilvásárlási piac eddigi szereplőin keresztül is igénybe vehetik a mobilfizetési szolgáltatásokat, de lehetőségük lesz közvetlenül is szerződést kötni a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel. A felszámított tranzakciós díjak mértékét kormányrendelet szabályozza, amely szerint parkolás esetén bruttó 50 forint, autópálya-matrica vásárlás esetén bruttó 80 forint díj fizetendő, amennyiben az ügyfél közvetlenül köt szerződést. A távlati célok között szerepel e díjak csökkentése.

A rendszer által nyújtott szolgáltatások bármilyen típusú és tudású mobiltelefonról elérhetőek lesznek, a mobilvásárlásokat telefonhívással vagy SMS küldéssel is lehet majd intézni. Okostelefont használók díjmentesen letölthetik majd a mobilfizetési alkalmazást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik