A víz világnapja alkalmából a köztársasági elnök a Nyírségvíz Zrt. telephelyére látogatott, ahol azt mondta: a magyaroknak természetes, hogy otthonukban tiszta víz folyik a csapból, a világ más részén élő, több mint kétmilliárd embernek azonban nemcsak a víz tisztasága, hanem a mennyisége is súlyos gondot okoz. Magyarország jobb helyzetben van, jó adottságokkal és megfelelő vízkészlettel rendelkezik, de ennek az értéknek a védelméért rengeteg ember munkájára és szakértelmére van szükség – hívta fel a figyelmet Áder János.
Az államfő hangsúlyozta: biztosítani kell a megfelelő mennyiségű, minőségű ivóvizet, a szennyvíz tisztítását. Áder János szerint ennek kapcsán olyan problémákat kell megoldaniuk a szakembereknek, amelyek néhány évtizede még nem léteztek. Az élővizek gyógyszerterhelése viszonylag kis koncentrációjú, de a szennyvízben található gyógyszermaradványok óriási veszélyt jelentenek az élővilágra, a környezetre és az emberekre.
Fotó: MTI / Balázs Attila
A korábbi technológiák nem alkalmasak arra, hogy ezeket a gyógyszerszármazékokat a szennyvízből teljesen kivonják, a Nyírségvíz által indított kutatási, fejlesztési program azonban fontos lépés, hogy ezt a kihívást is sikerüljön megoldani – tette hozzá a köztársasági elnök, miután a cég telephelyén tájékozódott a Magyarországon is problémát jelentő biológiai és kémiai vízszennyezésekről, a megoldást nyújtó új, innovatív technológiákról, majd üzemlátogatás keretében megtekintette az eljárások gyakorlati alkalmazását.
Áder János szabolcsi programja során Ibrányba is ellátogatott, és megtekintette a rendkívüli időjárásban megsérült áramhálózat helyreállításának munkálatait. A honvédség helikoptere segít a szakembereknek a kidőlt tartóoszlopok cseréjében, a térségbe vezényelt lánctalpas harcjárművek pedig a szolgáltató munkatársait támogatják a nehezen megközelíthető kárhelyekre történő eljutásban.
A köztársasági elnök a szemle után megköszönte az ott szolgálatot teljesítő katonáknak, a katasztrófavédelem, a rendőrség, az áramszolgáltató munkatársainak, valamint az érintett települések polgármestereinek a vészhelyzet felszámolásában és az áram nélkül maradt emberek ellátásában nyújtott segítséget.
A legfrissebb adatok szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kilenc település kevesebb mint száz fogyasztási helyén nincsen még áramszolgáltatás.
A jelenlegi előrejelzés szerint pénteken északkeleten erős hófúvás lehet. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére péntekre már másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
15 óra 21 perckor a várható viharos szél, illetve hófúvás miatt fokozott óvatosságot kért az utakon közlekedőktől az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Az OKF megismételte, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek éjfélig szóló előrejelzése szerint a Dunántúlon és délutántól a Duna-Tisza köze nyugati, délnyugati részén – Pest, Bács-Kiskun megye – a legerősebb széllökések több helyen is meghaladhatják a 70 km/órát. A Dunántúl középső térségében akár 80 km/óra körüli, a Balatonnál és a magasabban fekvő területeken ennél is erősebb lökésekre lehet számítani. Késő estétől északkeleten is viharossá fokozódik a szél. Az OKF azért is fokozott óvatosságot kér, mert az erős szélben fák dőlhetnek ki és tetők rongálódhatnak meg. Korábban a Magyar Közút Zrt. is arra kérte a járművezetőket, hogy az érintett területen senki ne induljon útnak.
Hókáosz és a hatóságok korábbi hibái
Az államfő dicsérete dacára több szakmai hibát is elkövettek a hatóságok a hóvihar miatt kialakult helyzetben – mondta a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő volt elnök-vezérigazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Reményik Kálmán hibának nevezte, hogy március 15-én este, amikor teljes útzárat rendeltek el az autópályákon, a hatóságok nem engedték fel az Állami Autópálya Kezelő járműveit, pedig akkor könnyen meg tudták volna nyitni a másik útpályát, és meg tudták volna fordítani a forgalmat.
A szakértő maga is az M1-es autópályán volt, ahol azt tapasztalta, hogy a 60-as kilométerkőtől a 120-asig jégbordás volt az út, tehát 99 százalékos biztonsággal kijelenthető, hogy ezen a szakaszon nem volt megfelelő az alásózás. Szerinte olyan eset is volt, hogy a szalagkorlát átvágásával csak néhány autót tudtak visszafordítani a hatóságok, mert a külföldi kamionosok nem voltak hajlandóak megfordulni, mert ők Bécs felé tartottak. Ezt nem lett volna szabad megengedni. A szakértő úgy véli, sokat segítene az autósoknak, ha itthon is bevezetnék az úgynevezett TMC-rendszert, amely jelezné, ha valahol baleset vagy torlódás van az autópályán.
Azt, hogy a mentés nem ment zökkenőmentesen, az osztrák segítők is látták. Christoph Pollinger, az ASFINAG sajtóreferense az FN24 kérdésére elmondta, osztrák autópálya-kezelőként nem kívánják értékelni a magyar hatóságok munkáját. Magától értetődő volt, hogy Ausztria – mivel nem volt égető szüksége a járművekre – azonnal az akut időjárási helyzettől szenvedő szomszédja segítségére siet. Arra a kérdésre, hogy fel lehet-e készülni az olyan rendkívüli körülményekre, mint amilyeneket az ünnepi hétvégén tapasztalhattunk, Christoph Pollinger elmondta, az osztrák autópálya-kezelő már hónapokkal a téli szezon előtt alaposan és lelkiismeretesen felkészül minden lehetséges időjárási körülményre.
A bűnbakok?
Korábban a hvg.hu miniszteri forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a belügyminiszteri jelentés bírálta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, mert túl későn rendelték el a kamionstopot, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálatot, mert nem értesítették időben a belügyi tárcát. Ugyanakkor lapunk megtudta, hogy a szolgálat írásban és telefonon is tájékoztatta a Belügyminisztériumot a nemzeti ünnepen várható, illetve az azt megelőző és követő napok időjárásáról. Az OMSZ naponta többször is szolgáltat friss információkat, előrejelzéseket, figyelmeztetéseket a belügyi tárcának a várható időjárásról, és nem történt ez másképp március 14-én sem.
Orbán az igazság nyomában
Orbán Viktor megkapta a jelentést, amelyet kedden este tanulmányozott át, ezután dönt a további sorsáról – mondta a Blikknek Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. A lap úgy tudja, a miniszterelnök más forrásokból is tájékozódik, s a jelentés tartalmát összeveti a szerzett saját tapasztalataival. Korábban a Népszabadság azt írta, hogy Habony Árpád, a miniszterelnök stratégiai főtanácsadója felvetné Pintér Sándor felelősségének a kérdését is. A lap információi szerint Orbán Viktornak nem áll szándékában felelős keresése, a Fideszben úgy látják, a cselekvés megfelelő volt, a kommunikáció viszont nem volt szerencsés. Mostantól egyébként akár a hó fogságában rekedtek is üzenhetnek Orbán Viktornak az interneten. A megszólalóktól annyit kérnek, hogy maximum két-három percbe sűrítsék bele, mi az, ami konkrétan felháborítja őket, kerüljék az általánosítást. A kapott videókat feltöltik a legnagyobb videomegosztó oldalra.
