Riadóláncot szervez a Fidesz, hogy megvédjék a pártirodákat az esetleges újabb támadásoktól. A Klubrádió birtokába került Kubatov Gábor pártigazgató levele, amelyben olyan önkéntes párttagok jelentkezését várja, akik szükség esetén akár 1 órán belül a helyszínekre tudnak menni.
A kormánypártiak szerint fel kell készülniük az újabb utcai provokációkra, esetleges hídfoglalásokra vagy be nem jelentett tüntetésekre, és mindenképpen biztosítaniuk kell a székházaik védelmét.
Mint arról a Hír24 elsőként beszámolt, a csütörtöki Lendvay utcai demonstrációban az egyik őr, aki a Fidesz-székházat védte, egy gyilkosság miatt tíz évre bebörtönzött fradista volt. A Szőke becenevű egykori elítélt csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta, „a Fidesz Magyar Polgári Párt elkötelezett híveként”, erkölcsi kötelességének tartotta, hogy pártját, ebben a nehéz helyzetben is támogassa.