Közélet

Ezért ült börtönben a fradista Fidesz-hívő

szabó ferenc (szabó fernc, futball, )
szabó ferenc (szabó fernc, futball, )

Szabó „Szőke" Ferenc illegális pénzbehajtásból élt egészen addig, amíg részt nem vett munkaadója meggyilkolásában.

Egy, az alvilágban ismert pénzváltó megöléséért ítélték 14 év szabadságvesztésre 2001-ben Sz. Ferencet, aki a Fidesz-székház védelmére kelt társaival csütörtökön – írja a hvg.hu rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Az internetes portál úgy tudja, G. Mihály – akinek névjegykártyáján az „Olasz Misi non-stop pénzváltó” titulus szerepelt, és, aki a pénzváltáson kívül kábítószer-terjesztéssel is foglalkozott, – 1995-ben ismerkedett meg Sz. Ferenccel, akit pénzbehajtóként kezdett foglalkoztatni. 1996 nyarán G. Mihály egy munkát nem fizetett ki Sz. Ferencnek és társainak, és a félmilliós adósság miatt – az ügyre emlékezők szerint – Sz. a társaival együtt elhatározta, hogy ha ez még egyszer előfordul, G.-t “megleckéztetik”.

Egy hónappal később, 1996 augusztusában egy hormonkészítmény-szállítmány kapcsán ismét összetűzésbe kerültek egymással, ezért Sz. Ferenc és három társa találkozóra hívta az „Olaszt” a Pest megyei Szada egyik külső útjára, ahol először hasba lőtték, majd az erősen vérző férfit betették az autó csomagtartójába, és elvitték egy fás területre. Ott a pénzváltót kiszedték hátulról, fejére zsákot húztak és Sz. Ferenc egyik segítője három lövést adott le az áldozat fejére, aki azonnal életét vesztette – részletezte a portál.

Sz. Ferencet a gyilkosság után négy nappal fogták el a rendőrök, majd 2001-ben jogerősen 14 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, amiből több mint tíz évet ült le. Szabadulása után került a Fradihoz, ám priusza miatt vagyonőrként nem, csupán a Fradi Security Kft. “szurkolói koordinátoraként” alkalmazhatták.

Erkölcsi kötelességének tartotta

Szőke csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta, hogy őt nem Kubatov Gábor (Fidesz-pártigazgató és FTC-elnök) bízta meg a feladattal, „a Fidesz Magyar Polgári Párt elkötelezett híveként”, erkölcsi kötelességének tartotta, hogy pártját, ebben a nehéz helyzetben is támogassa. A múltját nem tagadta. Sihederként került élete tévútra, de mára példás családapa, és tisztességes ember lett – írta.

A Lendvay utcai történésekről itt olvashat bővebben! Ha pedig arra kíváncsi, mire kell a politikának egy vezérszurkoló, akkor ide kattintson!

Selmeczi félt, pedig nem is őt rugdosták

Selmeczi Gabriella a köztévé Ma reggel című műsorában pénteken azt mondta: „Félelmetes volt a hangulat, és képtelenség volt a tüntetőkkel egyeztetni. Megpróbáltak minket összenyomni, akkor törték be az üvegajtót” – tette hozzá.

A Fidesz szóvivője – a korábbi cáfolatok dacára – továbbra is azt állította, hogy „Bajnai Gordon színrelépésével elszabadult az erőszak és a gyűlölet”. A baloldalon előrehozott kampány kezdődött, a miniszterelnök-jelöltségért vetekednek – állította a szóvivő.

„Bízunk a demokráciában – mondta Selmeczi Gabriella. – Erőszakra erőszakkal nem lehet válaszolni.” A szóvivő szerint az emberek látják, hogy mi történik. Elmondta: félmillió forintos kár keletkezett a Fidesz székházban, de „sokkal nagyobb az emberek lelkében keletkezett kár”. Selmeczi Gabriella hangsúlyozta: a Külügyminisztérium mellett egyre több szervezet tiltakozik a csütörtöki akció ellen, mert azzal hazánk rossz hírét keltik. A Fidesz-szóvivő szerint a csütörtöki tüntetésen részt vett fiatalok többsége nem is érti, mi ellen tiltakozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik