Belföld

Politikai tényezővé váltak az ultrák?

Mire kell a politikának egy vezérszurkoló?

Ahol meccs van, ott lelátói pofozkodás is megesik. A nyolcvanas években még az volt a skandalum, hogy egy a Fradi-táborba leballagó rendőr fejfedőjét lekapták, majd kézről kézre adva darabokra tépték a szurkolók, s közben zengett a „hol-a-sap-kád-hol-a-sap-kád?”. A sajtóban hónapokig pörgő ügy (plusz a nézőtér elé emelt háló) szövődött abból is, hogy szintén az Üllői úti B-középből még nyolcvanhárom októberében metrófogantyúval megdobták a Haladás kapusát, Hegedűs Pétert.

A verbális erőszak is csak ritkán lépte át a „zöld majmok, zöld majmok”, a „lila állatok, disszidáljatok”, a „Kispest nem Pest, tanyaközpont” meg az „Angyalföld, parasztföld” rigmusokat, de ezek is inkább csaltak mosolyt az arcokra, mint gyilkos indulatot a keblekbe.

A politika figyelmét a foci mindössze annyiban kötötte le, hogy tudni lehetett, a Vasas fölött Kádár őrködik, az Újpestet a belügy szereti, a Honvédet a katonaság, a vidéki csapatokat saját városuk, a Fradit pedig, hát a Fradit mindenki. A balhés szurkolók sok jóban nem reménykedhettek, például a „fogantyúst” azon az őszi estén látták utoljára az Üllői úton.

Agyba, főbe

A rendszerváltás után egyrészt átszakadt a verbális gát, másrészt professzionalizálódott a bunyó. Szurkolói csoportok alakultak, akik olykor futballtól függetlenül is összecsaptak. A Fradi és az Újpest ultrái mellé felnőttek a diósgyőriek, a kispestiek és debreceni Loki fanjai. A legnagyobb szabású attakokat két fővárosi csapat, a zöldek és a lilák produkálták, konkrétan évente többször agyba-főbe verték egymást. Repült műanyag ülés, flaszterdarab, volt lovasroham, kardlapozás, tarolt könnygáz a lelátón. A kluboknak többe került jótállni a háborús károkért, perkálni az MLSZ-büntetést, mint amennyi bevételt hozott egy-egy rangadó.


Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Az ezredforduló táján az ultrák – tán maguktól, tán sugallatra – taktikát váltottak. Biztonsági cégeket alapítottak, és bekopogtattak a klubvezetők ajtaján. Balhémentes meccseket garantáltak, feltéve, ha ők kapják a biztosítást. Üzletek köttettek, melyek nyomán számos vezér sárga mellénybe bújva a lelátóról a játéktér szélére költözött, s csak olyankor ruccant föl a tribünre, ha valamelyik egykori szurkolótársát kellett feddésben részesíteni. Nem voltak szívbajosak, ha a „rendről” volt szó.

A balhék száma, ha nem is egy csapásra, de szép lassan csökkent. Az utolsó nagy ütközet 2003 májusában zajlott, az Üllői úton, a Ferencváros-Debrecen mérkőzés után. A pályán született 0-0 miatt a Fradi elbukta a bajnokságot. A szurkolók beözönlöttek a pályára, és ütöttek, rúgtak, akit értek. A székház ablakait betörték, a Népligeti autóbusz-állomás hirdetőoszlopait felgyújtották, s rátámadtak a kiérkező tűzoltókra. Némi villamosozást követően taroltak az MTK pályánál is. A rendőrség tizennégy férfit állított elő.

Szevasz, főnök!

A következő években teljesen elfogadottá vált a vezérszurkolókkal való egyeztetés.

Az illető urak erejéhez adalék: az Albert Flórián halála utáni első Fradi bajnokin egyetlen sportszerűtlen szurkolói mondat el nem hangzott, úgy drukkoltak az ultrák, hogy Minarik Ede is elégedetten csettintett volna. És még egy adalék: munkatársunk pár hónapja saját fülével hallotta, hogy egy meccs után a Fradi klubházába tartó Kubatov Gábor elnöknek (nem mellesleg a Fidesz pártigazgatójának) hangos „szevasz, főnök!” köszöntéssel tisztelgett egy sportos alkatú közismert B-közepes, és „szevasz” volt a válasz is.

„Át kell alakítani a szurkolói mentalitást – ez pedig már a publikus szöveg, amit az MTK elnöke, Deutsch Tamás nyilatkozott a minap lapunknak. – Ma a jóérzésű embereket a pályáktól távol tartó verbális agresszió uralkodik a meccseken. Változtatni kell.”

Mi a terv? Tesznek öt-ötmillió forintot minden nagyobb csapat főultrájának zsebébe, azzal a feltétellel, hogy tessék jó példát mutatni? – ezt kérdeztük Deutschtól. „A gondolkodás iránya jó, de nem kell ötmillió a zsebbe… Kizárt, hogy a radikális nemzeti elkötelezettségű, egész testükön Nagy-Magyarország-tetkót viselő fiatalemberek körében egyszer csak magától megfogan a jóérzés, miszerint na, eztán szurkoljunk tisztességesen, s elkezdik nevelni a társaikat. Tenni kell. Ezer kipróbált módszer létezik. A hangadókkal le kell üljön az MLSZ és a klubok vezetősége.”

Vagyis a leggazdagabb magyarnak, Csányi Sándornak is dolga van az ultrákkal. S minthogy a futball az aktuális miniszterelnök szívügye, alighanem az összes lehetséges eszközt bevetik majd azok, akiknek ez a dolguk.

Nász a gyöpön

Az persze nagy kérdés, mi születik a politika öltönyös és az ultrák izompólós kultúrájának nászából. Ki hat kire? Ki hat jobban a másikra? Ha a hatalom a nézőtéri rendrakásban igénybe veszi az erős emberek segítségét, képes-e a futball uralta területekre szűkíteni az együttműködést? Mihez kezd a politikai szimpátiává konvertálódó szurkolói hévvel?


Fotó: MTI / Földi Imre

Az őszödi beszéd 2006 szeptemberi nyilvánosságra kerülése utáni tévészékházostrom, majd az október huszonharmadikai rettenet megmutatta, hogy a magát a nemzeti érdek egyedüli képviselőjeként aposztrofáló Fidesz mögé-mellé randalírozó, gyújtogató úgymond futballhuligánok is felsorakoztak. A felek egymáshoz simulását katalizálta, hogy az aktuálpolitikai érdek (Gyurcsány Ferenc megbuktatása) vezérelte Orbán ugyan elítélte a vandál cselekedeteket, ugyanakkor „meg is értette” az indulatot.

Nem számolt rosszul, ugyanis a 2006 őszi „sajnálatostól” egyenes út vezetett a baloldali kormányzás 2010-es súlyos bukásáig.

Nem meglepő, hogy az orbáni új rendszerváltás nyomán az utóbbi hónapokban megmutatkozó utcai ellenállás a kormány mellett aktivizálta az egyre inkább közéleti szerepre is aspiráló ultrákat.

A felsőoktatás átalakítása ellen tiltakozó debreceni egyetemisták gyűlését még januárban zavarta meg a Loki néhány ultrája. „Dögöljetek éhen a diplomátokkal egy londoni McDonald’s-ban” – szólt a felszólítás a kormányellenes hallgatóknak.

Magától ment

E hét csütörtökön még nyilvánvalóbb jele mutatkozott a szimbiózisnak, amikor néhány tucat tüntető behatolt a Fidesz Lendvay utcai székházába. A birtokháborítás kezdete után nem sokkal megtermett biztonságiak érkeztek, köztük a Ferencváros mérkőzésein dolgozó Fradi Security egyik arca, a Szőke becenévre hallgató Szabó Ferenc. Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért mozgalom Facebook-oldalán osztott meg egy fotót, melyen látható Szabó.

Az ultrasliberi.hu korábban azt írta róla, hogy a kilencvenes években több, azóta meggyilkolt alvilági vezetőnek dolgozott. Sőt állítólag részt vett az Olaszként elhíresült férfi kivégzésében, amiért több mint tíz évet töltött börtönben. Szabadulása után a Fradi Security alkalmazta őt szurkolói koordinátorként.


Szabó Ferenc munkában – Fotó: Kökényesi Gábor

A fradimob.hu tavaly nyári cikkében „Kubatov kedvenc gyilkosának” titulálja Szabót, és azt állítja: „A Fradi Security tagjai egy olyan köztörvényes maffia bűncselekménybe keveredtek, amely hatalmas szégyent hozhat az FTC-re, és Kubatov képviselőségébe is kerülhet.”

A Lendvay utcai székházban csütörtökön megjelent Kubatov Gábor is, és persze rögtön elterjedt a tüntetők között, hogy ő rendelte a helyszínre Szabóékat. Ami minimum kínos.

Szabó péntek délelőtt publikált a Facebookon. Szövegét betűhíven közöljük.

„Szép estét mindenkinek!
A nap eseményeiről szeretnék pár szót ejteni.
Az elmúlt pár órában nagyon sok támadás érte a személyemet.Egy két dolgot szeretnék a közvélemény elött letisztázni. A mai nap folyamán a Fidesz-székháznál kialakult kaotikus állapotokra tekintettel,úgy döntöttem,hogy Fidesz szimpatizánsként,megprobálom ezt a nehéz helyzetet orvosolni. Engem sem Kubatov Gábor,sem más nem bízott meg semmilyen feladattal!A Fidesz Magyar Polgári Párt elkötelezett híveként,erkölcsi kötelezettségemnek tartottam,hogy pártomat,ebben a nehéz helyzetben is támogassam!
A múltamat nem tagadom,hogy sihederként,az életem tévútra került,de mára példás családapa,és tisztességes ember vagyok!
A diákok keresik a maguk igazát,de egyet meg kell érteni,hogy a törvény,és a jogkövető magatartás,minden magyar állampolgárra vonatkozik!
Sz.Ferenc”

Tényleg az a kérdés: ki is a főnök?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik