Nelly Guet oktatási szakember 22 éven át dolgozott iskolaigazgatóként francia középiskolákban, majd néhány évig Németországban és Svájcban. Tagja az Európai Iskolaigazgatók Egyesületének (ESHA), így jól ismeri az európai tendenciákat és ajánlásokat is. A francia hagyományokról és iskolarendszerük eredményeiről kérdeztem.
A magyar iskolarendszerben újdonság, hogy az általános és középfokú iskolák tanárainak munkáltatója, egyben a pedagógiai munka finanszírozója és első számú döntéshozója egy állami mamutintézmény, míg az iskolaépületek működési feltételeit nagyrészt a helyi önkormányzatok biztosítják. Franciaországban is így működik a rendszer?
Mielőtt a francia iskolarendszer sajátosságaira rátérnék, hangsúlyozni szeretném, hogy az Európai Unió ajánlásai szerint az iskolai autonómia alapvető elvárás minden tagállammal szemben. Az unió ehhez kapcsolódóan olyan, úgynevezett school leadership-modellt támogat, amelyben ez az autonómia az intézményen belüli feladatok és felelősségek megosztásával párosul. Az elmúlt 10 évben 32 ország iskolarendszerével ismerkedhettem meg világszerte, és úgy látom, mindenhol szükség van változtatásokra, hogy a XXI. század elvárásainak megfeleljen az iskola. Ez a tapasztalat tesz saját hazám iskolarendszerével szemben is kritikussá.
A francia iskoláknak nem biztosított az autonómia?
Minimális az iskolai autonómia, és csak minimálisan van jelen az iskolavezetési szemlélet a francia rendszerben. Valamennyi francia pedagógus közalkalmazott, az államtól kapja a fizetését. A tanári pálya élethosszig tartó biztos állás, amelyben az előrelépés automatikusan, erőfeszítés, továbbképzés nélkül biztosított. Az iskolák üzemeltetése a helyhatóságok feladata, a működési és pedagógiai feltételeket is helyben biztosítják. Ezért is probléma, hogy az alapfokú intézményekben egyáltalán nincs igazgató, csak egy koordinációs feladatokat is ellátó tanár, de a középiskolák igazgatóinak is csak adminisztrátori szerep jut. Mivel nincsenek döntéshozói helyzetben, nem választhatják ki az iskolájukban tanító pedagógusokat, nem értékelhetik a tanári munkát, befolyásuk sincs az önkormányzat által biztosított költségkeretre. A költségkerettel való gazdálkodásban is csak adminisztrátori szerepük van. A tanárok alkalmazása – Európában egyedülálló módon – még a tanárképzés befejezése előtt történik. Egy felvételi vizsga után állami alkalmazottá válnak, és a következő évtizedekben tanárként dolgoznak. A rendszer nem írja elő, hogy munkájuk mellett továbbképzéseken vegyenek részt. A tanfelügyelő elvileg hétévente minden tanár egy óráját megnézi és értékeli, de volt olyan tanár a volt iskolámban, akinek 24 éven át senki nem értékelte a munkáját. Becslésem szerint az aktív tanárok nagyjából egyharmada ebben a rendszerben is felkészült, kompetens pedagógus, de ez az arány nagyon alacsony. A tanárok általában hagyományosan, nagyrészt „ex catedra”, azaz az osztály előtt állva tanítanak.
A magyarországi átalakítások része a kötelező óraszámok növelése mind a diákok, mind a tanárok számára. Fontos intézkedés a heti öt testnevelés óra, valamint a hit- vagy erkölcstan bevezetése is.
A hagyományos oktatási módszerek mellé nálunk magas óraszámok társulnak a diákok számára. A tanárok kötelező munkaideje mindössze 18 óra, de vannak elhivatott kollégák, akik akár 50 órát is az iskolában töltenek. Egy 15 éves diáknak öt nap alatt akár 32 tanítási órája is lehet (az új kerettantervi óraszámok szerint nálunk ez szeptembertől heti 35 óra lesz). Az alsó tagozatban a mai napig meglévő szerdai tanítási szünet mellett évi 16 hét szünet is van. A dolgozó szülőknek óriási nehézséget jelent ennyi szünidőben megoldani a gyerekek felügyeletét. E helyett élményszerű, az iskola által szervezett tapasztalatszerzésre lenne szükség.
A mai rendszer teljesen távol tartja az egyházakat az iskolától, a hittan oktatása érzékeny kérdéssé vált. A zaklatás (bullying) okozta problémákra válaszul, valamint az állampolgári készségek fejlesztésére az új kormányzat bevezeti az etika oktatását, az erkölcs azonban nem oktatható tanteremben, előadás formájában. Helyette olyan, nem hagyományos keretekre lenne szükség, amelyek a társadalmi érintkezési kompetenciákat fejlesztik. A francia iskolában, ahogy azt már említettem, hagyományos osztálykeretben zajlik az oktatás, előre meghatározott tanrend szerint. Az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy a rugalmasabb oktatásszervezés, a nem állandó órarend szerinti tanítás (amely akár az extrém időjárási helyzetekhez is alkalmazkodik) sokkal hatékonyabb. Azokban az országokban, ahol a tanítás folyamata változatos tevékenységekből áll, ahol a diákok kezdeményeznek, sokkal eredményesebb az oktatás. Ráadásul a sokszínű tevékenység egyben biztosítja a testmozgást is, ám az iskolák nagy részében nincs megfelelően kialakított tér ehhez. Másfajta szemlélet szükséges ahhoz, hogy a gyerekeket ne fegyelmezni és terelgetni akarjuk, hanem egyéni lehetőségeikből kihozni a maximumot.
Hogyan értékelik a diákok teljesítményét az iskolában?
A francia iskolát értékelés helyett osztályzás jellemzi. Nem a gyerekek fejlődését értékelik, nem igyekeznek személyes képességeiket feltárni és fejleszteni. Ehelyett az iskolai teljesítményt osztályzatokban mérik, így a cél nem a jó teljesítmény és a személyes fejlődés, hanem a jó jegy megszerzése. Az osztályzás tantárgyi szintű, teljesen alkalmatlan kompetenciamérésre. Az oktatási rendszer ráadásul teljesen figyelmet kívül hagyja azokat az úgynevezett „soft skill”-eket, amelyek elsősorban informális tanulás keretében sajátíthatóak el, ám elengedhetetlenül szükségesek a későbbi munkahelyi sikerekhez (kommunikáció, csapatmunka, döntéshozó képesség, szervezőkészség és önbizalom). Az iskolában és a tanárképzésben is jellemző az írásos tesztelés. Még az iskolaigazgatók alkalmazása is úgy történik, hogy egy kizárólag írásbeli tesztből álló versenyvizsga letétele után a legjobb teljesítményt nyújtó tanárok kapnak kinevezést.
(Fotó: Kummer János)
Hogyan alakult ki a mai francia rendszer, és miért nem sikerül változtatni rajta?
A rendszert még az 1880-as években alakították ki, amikor az iskolarendszer feladata a francia nemzet felépítése volt. Így a szekularizáció mellett fontos volt az is, hogy az ország minden szegletében ugyanazt tanítsák, hogy a korzikaiak vagy a bretagne-iak is ugyanolyan franciákká váljanak, mint a párizsiak. Ezt a célt szolgálta az egységes, központi tanterv és tananyag. Ennek eredményeként létrejött egy olyan elit, amely teljesen homogén, azonos iskolai tanulmányokkal, tapasztalatokkal rendelkezik. A középosztálynak nem érdeke, hogy változtasson a homogenizáló hatású iskolán egészen addig, ameddig nem kell szembenézniük az iskolán belüli erőszakkal és saját gyermekeik későbbi munkanélküliségével. A rendszer állandóságának másik oka a tanári szakszervezetek befolyásossága. Ők a tanárok alkalmazásának állandóságát, változatlanságát követelik meg. Bár a közalkalmazott tanárok mindössze 12%-a tagja a két szakszervezet valamelyikének, sztrájkok, tiltakozások teszik szinte lehetetlenné a változtatásokat. A különböző kormányok időről időre megpróbálnak bevezetni reformokat, ám ezek rendre megbuknak. Néhány kollégámmal 1999 óta valamennyi kabinet vezetőjével tárgyaltunk, és nagyon elégedettek voltunk, amikor 2005-ben a korábbi, konzervatív kormány új törvényt alkotott az európai elvárásoknak megfelelő változások érdekében. A jelenlegi baloldali kormányt erősebben befolyásolják a szakszervezetek, így egyelőre bizonytalan, hogyan folytatódik a folyamat. A Sárközy-kormány adott bizonyos jogokat az igazgatóknak tanáraik értékelésére. Az új, szocialista kormány első intézkedése az volt, hogy megvonta ezt a jogot.
Az unió ajánlásai szerint annak érdekében, hogy Európa megőrizze versenyképességét, nyolc kulcskompetencia fejlesztése szükséges, az iskolarendszerek hatékonyságát pedig bizonyos objektív, statisztikai mutatók mellett a kompetenciaszintek mérésével vizsgálják. Hogyan illesztette be a francia iskolarendszer a kompetenciafejlesztést a tantervbe?
Hivatalosan 2007 óta része a kompetenciák fejlesztése a tantervnek. A nyolc kulcskompetencia közül négy tantárgyi együttműködést igényel. A francia tanárképzésben egyszakos tanárokat képeznek, a képzés során a hangsúly a tantárgyi ismereteken van. Így a tanárok nincsenek felkészülve a kompetenciafejlesztésre. A francia tanterv ráadásul a legfontosabb kompetenciát, a tanulási képesség fejlesztését teljesen mellőzi, így a francia iskola nem készít fel a manapság elengedhetetlenül szükséges élethosszig tartó tanulásra. Az iskolarendszer egészére jellemző az is, hogy individualizál, egyéneket nevel és nem személyre szabottan oktat. A tanterv készítésénél az „átlagdiák” sajátosságait veszik figyelembe. Egy kedves „ifjú” barátom, a 97. évében járó André de Peretti azt szokta mondani, ha létezne ilyen, már régen ki lenne állítva Sévres-ben a Nemzetközi Súly- és Mérésügyi Hivatalban. Mivel azonban ilyen diák nem létezik, kiállítási tárgyként sem találkozhatunk vele. Ahhoz, hogy az egyes diákok képességei, igényei szerint testre szabható legyen az iskola, szakmailag felkészült, vízióval rendelkező iskolaigazgatókra van szükség. Megfelelően, képességeik alapján kiválasztott, autonóm igazgatók nélkül, akik motiválják a tanárokat és a diákokat is a nagyobb teljesítmény érdekében, és továbbadják az élethosszig tartó tanulás ethoszát, nincs sikeres iskola.
(Fotó: AFP / Frederick Florin)
Ha már erről esett szó – milyenek a francia iskola mérhető eredményei?
Az uniformizált és nem személyre szabott oktatás következménye, hogy Franciaországban igen magas, évente több mint 13% a korai iskolaelhagyók aránya. Ebbe a csoportba azok a fiatalok tartoznak, akik szakképzettség nélkül, 15-16 évesen kikerülnek az oktatási rendszerből (az utolsó, 2011-es KSH-adatok szerint Magyarországon ez az arány 11%). Szintén uniós elvárás, hogy a középiskola után a diákok 50%-a tanuljon tovább a felsőoktatásban. Ennek aránya Franciaországban 27% (hazánkban 2011-ben 35% volt). Az iskolából kikerülő diákok nem tudnak megfelelő szinten idegen nyelveket, matematikai, technikai, természettudományos, informatikai ismereteik elavultak, így igen kevesen tanulnak tovább a műszaki felsőoktatásban, nincsenek jó mérnökeink, technikai szakembereink. A legjobb képességű diákok külföldre mennek. A legnagyobb probléma a már említett élethosszig tartó tanulási képesség hiánya. A társadalmi elvárás szerint 22 évesen kell a legjobban teljesíteni. A világ azonban ma nem ilyen, életünk végéig tanulni, fejlődni kell a sikerhez.
Az ön által vezetett Alert Education tanácsadó szervezet véleményét Európa-szerte kikérik fontos oktatási kérdésekben. Európai szakértőként és oktatáspolitikusként milyen tanácsot adna a magyaroknak?
Őszintén szólva nem értem, miért került terítékre az oktatási rendszer ilyenfajta központosítása. Nem is olyan régen döntött Magyarország arról, hogy belép az EU-ba, ami akkor is, most is a demokrácia alapelveit hirdeti. Európai polgárokat nevelni csak demokratikus iskolában lehet, olyanban, ahol a döntéseket helyben, valamennyi szereplő, így a diákok és a szülők bevonásával hozzák, sokrétű képességekkel és ismeretekkel rendelkező iskolavezetési szakemberek közreműködésével. A tanári hivatás képviselői, éppúgy, mint minden más szakember, egyre nagyobb kihívásokkal szembesülnek. A legjobb tanárokra van szükség, akik támogatják az innovációt. Teljesen felesleges a visszapillantó tükröt bámulnunk, inkább fel kell tárnunk saját hiányosságainkat, és tanulni a legjobbaktól.
