Belföld

Bajnai: be kell vezetni a jó kormányzás gyakorlatát

A jó kormányzás gyakorlatát kell bevezetni Magyarországon, amelynek alapelve, hogy a közérdeket mindenek fölé kell emeli - mondta Bajnai Gordon volt miniszterelnök egy budapesti konferencián.

A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) konferenciáján a Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója elmondta: egyenként vizsgálják meg a mostani kormány intézkedéseit, és ezeket három kategóriába sorolják: “elindítani, leállítani, illetve megtartani”.

Bajnai Gordon szerint például el kell indítani a bizalomerősítést egy olyan csomaggal, amely többletgaranciákat ad arra nézve, hogy érdemes Magyarországon beruházni. Ezt olyan adóalkotmánnyal lehet elérni, amely nem adószinteket és -módokat rögzít kétharmados törvényben, viszont világosan elmondja: milyen menetrendben, milyen konzultációkkal, hányszor és milyen adókat lehet bevezetni.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: le kell állítani “azt, ami a minimálbérrel történik”. A minimálbéren élők zsebében most 11 ezer forinttal kevesebb pénz marad minden hónap végén, mint 2010-ben – mutatott rá.

Bajnai Gordon kiemelte meg kell tartani az önkormányzati rendszer reformját, hiszen “régóta kívánatos”, hogy az önkormányzati egységek száma 3200-ról 200 környékére csökkenjen. Fontos korrekció lenne azonban – szögezte le -, hogy a megmaradjon a magyar önkormányzatiság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik