Közéleti Kávéház Baloldali Páholyának vendégeként csütörtökön Szegedre látogatott Kunhalmi Ágnes, az MSZP oktatási szakpolitikusa, aki “Milyen jövőt szánnak a magyar oktatásügynek? Van-e még hátrább?” című esten a Fidesz oktatással kapcsolatos döntéseit vitatta meg a moderátorok segítségével.
A rendezvényt megelőzően a politikus sajtótájékoztatót tartott a Tömörkény Gimnázium előtt, ahol elmondta: lehullt a lepel az Orbán kormány oktatást átszervező intézkedéseiről, melyek már nem csak a legszegényebbek, hanem a középosztály számára is lehetetlenné teszik gyermekeik felsőfokú tanulásának finanszírozását. A diáktüntetések is azt bizonyítják, a hallgatókat nem lehet kommunikációs eszközökkel becsapni.
Kunhalmi Ágnes ugyancsak bírálta az oktatás államosítását, melyet a kormány összekevert a követendő nagyobb állami szerepvállalással. Elmondta, a jelenlegi helyzet arra mutat, hogy -bár senkinek sem érdeke- a magyar oktatás össze fog omlani.