A 2009-es PISA vizsgálat újra megerősítette, hogy nemzetközi összehasonlításban kiugróan magas a családi háttér hatása a tanulói teljesítményekre Magyarországon. Minél több halmozottan hátrányos helyzetű („HHH”) tanuló jár egy iskolába, annál alacsonyabb az iskolák teljesítménye. A szülők ez alapján joggal gondolhatnák, hogy akkor tesznek jót gyermeküknek, ha olyan iskolába íratják, ahol alacsony a hátrányos helyzetű tanulók aránya. Az adatok azonban ezt nem igazolják – írja Radó Péter az OktpolCafén.
Néhány éve az oktatáskutatók mérik az úgynevezett hozzáadott értéket. Ha a tanuló a családi háttere alapján várható teljesítményérték alatt produkál, az iskola hozzáadott értéke negatív, ha fölötte, akkor pozitív. Ugyanez kiszámítható egész iskolákra is, az intézményeket látogató tanulók átlagos családi háttérindexével összevethető az intézmények által produkált átlagos teljesítmény.
Az Országos kompetenciamérés adataiból az látható, hogy az olyan homogén iskolákban, amelyekbe egyáltalán nem járnak hátrányos helyzetű tanulók, az intézményi átlagteljesítmények alacsonyabbak, mint az elvárható lenne – mutat rá Radó Péter. Ezzel szemben azok az iskolák, amelyekbe kisebb vagy nagyobb arányban HHH tanulók is járnak, nagyjából a háttérindexüknek megfelelő teljesítményt produkálják. Itt nem csupán a hátrányos helyzetű tanulók jobb teljesítményéről van szó, hanem az összes iskolába járó tanuló oktatása során elért magasabb hozzáadott értékről.
Nincs szakmai közmegegyezés arról, hogy mi magyarázza a heterogén összetételű osztályokban a magasabb hozzáadott értéket. Radó szerint az, hogy miközben a jól teljesítő tanulók húzzák magukkal a gyengébben teljesítőket, ez a hatás fordítva nem feltétlenül működik: a gyengébbek nem húzzák vissza a jobbak teljesítményét.
A közpolitika nem csupán egyes tanulói csoportok, hanem az egész rendszer és minden tanuló eredményességéért viseli a felelősséget. A szelekció – és a szegregáció – csökkentésével (heterogén tanulócsoportok és iskolák szervezésével) javítható az egész rendszer teljesítménye. Nem kétséges tehát Radó szerint (aki felhívja a figyelmet az erre irányuló eddigi erőfeszítések kudarcaira), hogy ennek újra kiemelkedő oktatási céllá kell válnia.
„Nem egyszerűen más és több eszközre és körültekintőbb implementációra van szükség, de másfajta politikacsinálásra is. Ezt még ki kell találnunk” – zárja a bejegyzését az OktpoCafé (ahol bővebben, grafikonokkal fejti ki a szerző az álításait).
