Belföld

Giró-Szász: az utókor ítélkezik az ország átalakításáról

A döntések szükségességét mindig csak az utókor tudta megfelelő tárgyilagossággal értékelni Giró-Szász András kormányszóvivő szerint, aki a Magyar Hírlapnak adott interjúban úgy vélekedett, ez így lesz most is.

Mint a kormányszóvivő hangsúlyozta, a kormány sikerét jelzi, hogy az Európai Bizottság jelentése szerint a magyar gazdaság közép- és hosszú távon is stabil, ilyen minősítést az elmúlt tíz évben nem kapott Magyarország az unió „kormányától”.

Kifejtette, a kormány megőrizte a nyugdíjak reálértékét és a minimálbért is sikerült 5,4 százalékkal emelni. Arra pedig negyven éve nem volt példa, hogy egy kormány a rezsiköltségeket csökkentse.

Az utolsó pillanatban érkezett egy kétharmados támogatottságú, határozott világképpel és víziókkal rendelkező kormány, hogy megfordítsa a szakadék szélén álló országot és kivezesse a válságból. Magyarország gyenge államból erős érdekérvényesítési képességgel rendelkező állammá vált – fejtette ki.

A hallgatói tiltakozásokról úgy vélekedett, természetes, hogy a félelem és a korosztály viselkedéséből eredő lázadás az utcára vitte a diákokat. A kormányzat azonban a céljait – azt, hogy a felsőoktatást ésszerűvé, költséghatékonnyá, eredményessé alakítsa át – nem adta fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik