Belföld

Rogán kioktatta a diákokat

rogán antal (rogán antal, )
rogán antal (rogán antal, )

Nem volt túl udvarias dolog otthagyni Balog Zoltánt – kritizálta a hallgatók vezetőit Rogán Antal a TV2 szerda reggeli műsorában. A miniszter szerint inkább balhét akartak a diákok.

A felsőoktatás ügyében a diákok által követelt hat pontból ötöt gyakorlatilag teljesít a kormány, hiszen jövőre többen járhatnak ingyen egyetemre, főiskolára, mint idén – mondta Rogán Antal a Mokka című műsorban. Szerinte csak a hallgatói szerződés ügyében van vita, ezt azonban olyan sarkalatos pontnak tartotta, amitől nem tudnak eltérni, mert  – mint mondta – Magyarország ma nem engedheti meg azt a luxust, hogy Németországnak, Norvégiának vagy Angliának képezzen orvosokat.

Arra a felvetésre, hogy ha a követelések 80 százalékában egyetértenek, miként lehet, hogy a diákok mégis otthagyták a keddi tárgyalást, a frakcióvezető azt mondta: “Nem volt túl udvarias dolog egyébként felpattanni egy tárgyalás közepén, és otthagyni a minisztert, akiben (…) végig megvolt a nyitottság”. Szerinte akár ma visszamehetnének Balog Zoltánhoz a hallgatók vezetői, és a miniszter hajlandó lenne velük tárgyalni a részletekről.

A ponthatárok megállapítása miatt is érdemes lenne, ha a diákok részleteiben is egyeztetnének a tárcavezetővel. Az ilyen tárgyalásoknak van értelmük, “nem érdemes faképnél hagyni a minisztert az asztalánál, mert ő közösen szeretne döntéseket hozni a diákokkal” – tette hozzá a politikus.

Kérdésre válaszolva Rogán Antal arról is beszélt, hogy a mostani tüntetések abban erőteljesen különböztek a korábbi korszakoktól, hogy bárhová mentek a diákok “nem könnygáz várta őket”, hanem, ahol volt rá lehetőség, ott még meg is próbálták megkínálni őket valamivel, és minden alkalommal nyitott ajtókat találtak, amikor tárgyalni akartak.

Balog Zoltán szerint balhét akartak a hallgatók

Nem a megegyezés szándékával jöttek a hallgatók a kormányzattal való keddi tárgyalásra, hanem “inkább balhét akartak csinálni, ez csak részben sikerült” – mondta emberierőforrás-miniszter szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Reményét fejezte ki, hogy lesznek olyan tárgyalások, ahol érdemben tudnak majd eszmecserét folytatni.
Balog Zoltán hozzátette: furcsának tartja a hallgatóknak azt a kijelentését, hogy “előre eldőlt minden”, miközben ő évek óta hívja tárgyalni őket, és ha eljöttek volna, “megelőzhettek volna egy döntést”. Kitért arra is, hogy voltak olyan diákszervezetek is a keddi egyeztetésen, amelyeket meg sem hívtak, mégis ott voltak, és képviselőik egyfajta “tanácsadóként” szerepeltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik