Belföld

Ahogy azt Hoffmann Rózsa elképzeli

Hoffmann Rózsa (Hoffmann Rózsa)
Hoffmann Rózsa (Hoffmann Rózsa)

Az oktatási államtitkár arra számít, meglódul a felsőoktatásba jelentkezők száma azzal, hogy nem lesznek keretszámok.

Hoffmann Rózsa, a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban arról beszélt, hogy  “meglódulhat a jelentkezők száma erre a hírre, hogy nem lesz keretszám, és aki majd vállalja, hogy Magyarországon fog dolgozni, az ingyen tanulhat.”

A tandíjat korábban ellenző, majd támogató államtitkár azt is hozzátette, a felsőoktatási felvételi eljárás nem változik, a diákoknak ugyanabból a tárgyból ugyanúgy kell érettségizniük, ahogyan eddig ismert volt, és a felvételi pontszámítás sem módosul.

Arra a kérdésre, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke meggyőzte-e a frakcióülésen a kormánypárti képviselőket arról, hogy jó lesz az új felsőoktatási rendszer, Hoffmann Rózsa azt válaszolta: nem kellett meggyőzni őket, mert mindenkinek ez volt a véleménye. Azt is mondta, hogy semmilyen jelét nem tapasztalta a bizalomvesztésnek a kormányfő részéről.

Azt már nincs értelme firtatni, mi volt korábban, hiszen az egész felsőoktatási reform sokat alakult az elmúlt két és fél évben – reagált a különböző koncepciókat feszegető kérdésre, majd közölte: most arra kell koncentrálni, hogy a kabinet egyértelművé tette a célokat. “Nem akarunk olyan diplomákat kiadni, amelyek nem piacképesek, amelyek nem jó minőségűek, (…) tandíj márpedig nem lesz, és azt akarjuk, hogy aki itthon tanul, az itthon is maradjon” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Közlése szerint ezeket a célokat szolgálja az is, hogy nem lesznek keretszámok, “minőségi alapon lehet bekerülni a jó képzésekbe”.

Arra a felvetésre, hogy az új szisztéma szerint 10 480-nál több lesz-e a felsőoktatásban ingyenesen tanulók száma, az oktatási államtitkár megismételte: “Nem lesz keretszám, aki eléri a ponthatárt, az ingyenesen tanulhat.” A további részletekre nem kívánt kitérni, mert – mint mondta – még zajlik a jogalkotói munka, a kormány pedig szerdán dönt, azt azonban megjegyezte, reméli, a diákok is elfogadják majd az új rendszert.

Hoffmann főnöke, Orbán Viktor a hétvégén arról beszélt, végre megértette a diákok problémáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik