Belföld

Kikosarazták Balogot a hallgatók

höok (höok)
höok (höok)

Csak még nagyobb lett a bizonytalanság a felsőoktatásban - véli a HÖOK, ezért nem valószínű, hogy tárgyalnak hétfőn Balog Zoltánnal. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a köztévében azt mondta: a kormány nem készítette elő megfelelően a politikai talajt a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban.

Irreális, hogy a HÖOK elmenjen a humánerőforrás miniszter által hétfőre kezdeményezett találkozóra, hiszen előzőleg semmiféle hatástanulmányt nem kaptak. Így azt sem tudják, pontosan miről lehetne tárgyalni -– közölte a Klubrádió beszámolója szerint Kiss Dávid, a szervezet elnökségi tagja. Szerinte még nagyobb lett a bizonytalanság a felsőoktatási rendszerben. A Giró-Szász András kormányszóvivő és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottak pedig ellentmondanak mindannak, amit a kormány az utóbbi időben kommunikál – mondta.

A HÖOK vezetői olyan anyagot szeretnének kapni, amelyből legalább a sarokpontokat megismerhetik. Például, hogy mi történik a Diákhitel 2-vel, illetve megmaradnak-e a hallgatói szerződések. Ezek nélkül nem tudnak véleményt alkotni és dönteni.

Orbán Viktor a Facebookon megjelent videoüzenetében szombaton azt közölte, el kell törölni a keretszám-szabályozási rendszert; azoknak, akik teljesítik a szükséges követelményeket, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, továbbra is ingyenesnek kell maradnia a felsőoktatásnak. A kormányfő videoüzenetére a diákok is videoüzenettel válaszoltak.Ebből az derült ki, hogy nem győzte meg a fiatalokat a kormányfő igérete.

Balog Zoltán a kormányszóvivői tájékoztatón vasárnap szintén azt mondta: a kormány a tanulmányi költségek teljes állami fedezetéért azt várja el a felsőoktatásba bekerülő hallgatóktól, hogy szerezzenek diplomát, és nyilvánítsák ki szándékukat, hogy Magyarországon akarnak dolgozni. A tárcavezető megerősítette, hogy eltörlik a keretszámok rendszerét.

A Hallgatói Hálózat szerint a keretszámok eltörlése nem oldja meg a rendszer problémáit. Szerintük ilyen horderejű döntéseket csak diktatúrában szokás egyik napról a másikra meghozni.

Kövér László a köztévé vasárnap esti műsorában azt mondta, a kormány nem készítette elő a “politikai talajt” a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban. A házelnök szerint a kabinet nem számolt azzal, hogy “az emberi emlékezet véges”, illetve vannak olyanok, akik a diákok mögött, a “saját sérelmükért való revansvétel” vagy a saját területeiket érintő folyamatok megállítása okán abban érdekeltek, hogy most nagyobb botrány legyen ebből az intézkedésből, mint tavaly vagy tavalyelőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik