Belföld

Elfoglalták a hallgatók a miskolci kormányhivatalt

Hallgatók a miskolci kormányhivatalban (tandíj, )
Hallgatók a miskolci kormányhivatalban (tandíj, )

Több mint száz miskolci egyetemista kezdett ülősztrájkba a helyi korányhivatalban.

A Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Választmánya és a Miskolci Egyetem Sztrájkbizottsága kedd reggel követte a szegedi példát. Reggel nyolckor kezdődött demonstrációjuk, majd kilenc körül átvonultak a miskolci kormányhivatal épületéhez.

A szervezők Facebook-oldala szerint több mint 100-an tartózkodnak az épületben, ahol közzétették követeléseiket, és át akarják adni azt a kormánymegbízottnak. Ezután ülősztrájkba kezdenek, amihez minden szimpatizáns csatlakozását várják.

Demeter Ervin kormánymegbízott részére az alábbi levelet adják át:

„Tisztelt Kormánymegbízott Úr!

A Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (ME-HÖK), valamint Doktorandusz Önkormányzatának (ME-DÖK) és valamennyi miskolci hallgatótársunk nevében kérjük tolmácsolja a FIDESZ-KDNP vezette kormányzat felé a MISKOLCI EGYETEM, a MAGYAR FELSŐOKTATÁS és a JÖVŐ IFJÚSÁGÁNAK érdekében megfogalmazott alábbi követeléseinket:

• Követeljük a tandíj eltörlését és a keretszámok visszaállítását a 2010-es állapotokra,
• Követeljük a hallgatói szerződés eltörlését,
• Autonóm, politikától független felsőoktatást követelünk, melyben a kormány által kinevezett kancellár csinovnyikoknak helye nincs,
• Követeljük, hogy az ifjúságot romba döntő intézkedéseket azonnal fejezze be a kormányzat, mert aki az ifjúság ellen cselekszik, a Haza ellen tesz,
• Követeljük, a Miskolci Egyetem Karainak jelenlegi formában történő megmaradását!”

Az egyetemisták az épület előtt, és az előcsarnokban várakoznak, beszélgetnek – tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen. Az előcsarnokban tartózkodik Társy József, a kormányhivatal kabinetfőnöke is, aki azt mondta: természetesen tudomásul veszik a helyzetet, hogy a hallgatók alkotmányos jogukat gyakorolják. Mint mondta, a kormányhivatalban két nagy forgalmú ügyfélszolgálat működik, eddig azonban nem okozott zavart és fennakadást az egyetemisták tiltakozó akciója. Hozzátette: reggel nyolctól este nyolcig tart nyitva a hivatal.

Szabady Szabolcs, a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatának elnöke a helyszínen azt mondta: úgy tudják, Demeter Ervin kormánymegbízott Budapesten tartózkodik, a Parlamentben, neki szeretnék átadni követeléseiket. Hozzáfűzte: “várjuk szeretettel”. Úgy fogalmazott, nem akarják akadályozni a forgalmat és az ügyintézést, de csatlakoznak a hétfői vidéki és fővárosi megmozdulásokhoz, nem hagyják, hogy a kormány “ellehetetlenítse és eltiporja” a felsőoktatást.

Hétfőn a Csongrád Megyei Kormányhivatal földszintjét foglalták el a Szegedi Tudományegyetem oktatói és hallgatói, ahol – lábukat lánccal összekötve – kedd reggelig tartó ülősztrájkot folytattak. Hétfő este pedig szintén a tandíj és az egyetemi autonómia megkurtítása ellen tiltakozva a fővárosi egyetemisták tartottak fórumot, majd lezárták a Petőfi hidat, végigvonultak a Kossuth térig, Lánchídig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik