Belföld

Kikelt az álruhás tandíj ellen az Együtt 2014

egyetem(210x140)(1).jpg (egyetem, előadás, egyetemista, )
egyetem(210x140)(1).jpg (egyetem, előadás, egyetemista, )

A versenyképes szakokat csak a gazdagabbak engedhetik meg maguknak – írja a jövő évi felsőoktatási keretszámokról az Együtt 2014 közleményében.

Kapcsolódó cikkek

“Ma Magyarországon semmi sem az, aminek látszik: a pártkatonákat civilnek álcázzák, a recessziót tündérmesének becézik, a tandíjat pedig részösztöndíjas képzésnek” – olvasható az Együtt 2014 mozgalom közleményében.

Eszerint “a Hoffmann Rózsa-féle álruhás tandíj” ésszerűtlenül sokba kerül a hallgatóknak, és szembefordítja a tehetőseket azokkal, akik szegényebb sorba születtek.

Az Orbán-kormány felsőoktatási rendszere olyan Magyarország képét vázolja fel, ahol a szegény, de tehetséges fiatalnak alig lesz esélye arra, hogy tanulással törjön ki öröklött helyzetéből, hiszen az egyetemek versenyképes szakjait csak a felső százezer engedheti majd meg magának – írják.

A Haza és Haladás Egyesület, a Milla Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom által létrehozott választói mozgalom szerint az újabb forráskivonás a felsőoktatásból nem szolgálja a méltányos és fejlődő Magyarország jövőjét, ugyanakkor “leleplezi a rezsim kormányzóképtelenségét”.

A hallgatói szerződésekről úgy foglalnak állást: a fiatalokat nem röghöz kötéssel, fenyegetéssel, lehetőségeik korlátozásával kell itthon tartani, hanem tervezhető és kiszámítható jövőképet kell nyújtani nekik.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslata alapján jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, 10 480-an vehetnének részt ilyen képzési formában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik