Belföld

A kormánnyal szemben is lesz szexuális felvilágosítás

durex óvszer (durey, óvszer)
durex óvszer (durey, óvszer)
Szexuális felvilágosító órát tartottak a Than Károly Ökoiskolában szombaton.
Kapcsolódó cikkek

Mint megírtuk, a szex tabu a kormánynál. Legalább is Hoffman Rózsa szerint, aki arra a felvetésre, hogy tanítani kellene a szexuális védekezést az iskolákban, így reagált: „A politikai erő most nem a felvilágosítás, hanem az etika felé indult el.”


Fotók: Kummer János

Ezzel azonban nem értenek egyet sem az iskolák, sem a felvilágosító órákat tartó A-HA program tagjai, akik az ország nyolcvan százalékát lefedve tartanak szexuális és mentálhigiénés felvilágosító órákat a fiatalok számára. Így tettek szombaton is a Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolában, ahol 10-11 évfolyamosokat okítottak a nemzetközi AIDS világnap alkalmából.

Betegségek

Kovács Péter szülész-nőgyógyász főorvos beszélt a nemi betegségekről, a megelőzés fontosságáról, a védekezési módszerekről. A fiatalok kissé megilletődve nézték végig azt az oktató videót, ahol fényképekkel is illusztrálták, milyen reakciókat vált ki a nemi szerveken egy-egy csúnya fertőzés.

Ahogy megírtuk, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat adatai szerint idén szeptember 30-ig összesen 33 új AIDS-megbetegedést regisztráltak az Országos Epidemiológiai Központban, az első háromnegyed évben 166 új HIV-fertőzött került a nyilvántartásba.

Dorottya

A diákok megilletődöttségét jelzi, hogy kérdezni csak egy lány mert az osztályból. Dorottya arra volt kíváncsi, hogy az orvos miként vélekedik a spirálról. A lány később azt mondta nekünk, hogy nagyon hasznosnak tartotta az órát, mert sok újdonságot tudott meg, mint például azt is, hogy a spirált elsősorban azoknak a nőknek ajánlják, akik már szültek legalább egy gyereket. Persze Kovács Péter azt is elmondta, hogy akinek a szervezete nem bírja a fogamzásgátló gyógyszert, és még nem szült, annál szóba jöhet egy speciális spirálfajta is.

Dorottyának barátja már van, de még nem komoly a kapcsolatuk. Csupán azért volt kíváncsi pont a spirálra, mert a vele egykorú barátnője azt használja – állítja.

Azt mondja, sokat beszélnek az anyukájával a nemi életről, de amire igazán kíváncsi, azt jobban szereti a barátnőivel kibeszélni, vagy épp az interneten rákeresni. Szerette volna még megkérdezi Kovács doktortól, milyen mellékhatásai lehetnek a fogamzásgátlónak, mert úgy hallotta, a gyógyszer hormonzavart okozhat, de nem merte feltenni a kérdést. A diákok az óra végén oktatófüzeteket és a Durex által felajánlott 500 darab óvszerből is kaptak.

Kormány

A főorvos lapunknak elmondta, végtelenül szomorú, ha a kormány nem támogatja ezen órákat. „Ha valamilyen fontos funkciója van az államnak, akkor az az, hogy az oktatást és a következő generáció védelmét végrehajtsa. Ezekre a kérdésekre nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen ezek határozzák meg a következő 30-50 év életminőségét, hogy a felnövekvő generáció hogyan gondolkodik. Ebben részt kell venni, nem lehet elmismásolni, mert ez a jövő és a jövőnket felejtjük el, amikor elfelejtünk foglalkozni a fiatalsággal ” – mondta a nőgyógyász.

Kovács Péter szerint nem jellemző, hogy a hozzá forduló fiatalok durva nemi betegségben szenvednek, inkább csak enyhe gombás fertőzésekkel találkozik a szakember. Viszont fontosnak tartja, hogy a gyerekeknek minél fiatalabb, 10-11 éves korban elkezdjék oktatni a szexuális felvilágosítást, mivel – ahogy fogalmaz – „a tapasztalataim azt mutatják, nagyon fiatalon elkezdődik a nemi kíváncsiság és a nemi élet is, van, hogy már 12 évesen kipróbálják a gyerekek a szeretkezést”.

Hatékonyan és sokszor kell elismételni a kamaszoknak a tudnivalókat, mert látjuk, hogy a statisztikai adatok azt mutatják, hiába a felvilágosítás, akkor sem védekeznek az első nemi aktusban.

A-HA
Az A-HA! Országos Szexuális és Mentálhigiénés Felvilágosító Program (www.ahaprogram.hu) egyik kiemelt feladatának tekinti az AIDS és a szexuális úton terjedő megbetegedések elleni küzdelmet. Ennek egyik legfontosabb pillére a szexuális felvilágosítás. Az A-HA! munkájának célja, hogy a fiatalok már a szexuális életük megkezdése előtt tisztában legyenek a felelős szexuális magatartás fontosságával, felkészüljenek az ehhez kapcsolódó kockázatokra és veszélyekre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik