Belföld

Szex első látásra

Az oktatási államtitkárság szerint nem égető kérdés a fiatalok szexuális felvilágosítása, a szakember viszont úgy látja, nagy a baj. Felelőtlenül kezdenek viszonyokba - mondja, miközben egyre több a HIV-fertőzött és az abortuszok száma sem csökken.

Korábban a témában:

Jó lenne, ha újra tantárgyként oktatnák a családi életre való felkészülést az iskolákban – a többi közt erről beszélt Czeizel Endre orvos-genetikus egy, az abortuszszigorítás ellen szervezett konferencián a minap.

A szakember emlékeztetett: bár a szexualitással kapcsolatos tantárgy bevezetése az 1996/97-es tanévben nagy népszerűségnek örvendett a 15-16 éves tanulók körében, 1998-ban, a kormányváltás után a politikai hatalom mégis lesöpörte azt. Elsősorban a kereszténydemokrata Harrach Péter állt a kezdeményezés útjába: a politikus ugyanis hallani sem akart arról, hogy “szexről és óvszerekről” beszéljenek a fiatalokkal – idézte fel Czeizel Endre.

A szakember elmondta, a tantárgy újbóli bevezetésének ötletével nemrég megkereste Hoffmann Rózsát, ám az oktatási államtitkár azzal hárította a témát, hogy a “politikai erő most nem a felvilágosítás, hanem az etika felé indult el.”

Van, de mire elég?

Jelenleg a magyar Nemzeti Kerettantervben előírt egészségfejlesztés egy kivétellel minden hazai iskolában megvalósul. Az intézmények 31 százalékában azonban nincs külön óraszám biztosítva a programra, hanem a különböző tantárgyak részeként épül be a tanmenetbe.  A középiskolák 63 százalékában a biológia, a kémia vagy az osztályfőnöki órákon foglalkoznak a szexuális életre neveléssel. Az intézmények 29 százaléka 5-10 órát, 17 százaléka pedig kevesebb, mint 5 órát biztosít évfolyamonként erre a célra – derül ki a Társaság a Szabadságjogokért felméréséből.

Riasztó adatok

Noha az oktatási államtitkár szerint a „politikai erőt” jelenleg nem a felvilágosításra kell koncentrálni, a fiatalok szexuális ismereteiről, illetve szokásairól szóló statisztikák ennek ellentmondanak.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) 2010-es kutatása, valamint a 2007-ben az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) vizsgálata szerint a fiatalok szexszel és a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésével kapcsolatos tudása nem megfelelő. Ugyanakkor egyre korábban kezdik szexuális életüket: a vizsgált kilencedik évfolyamosok (15-16 évesek) majdnem fele (49,7 százalék) 14 éves kora előtt már túl van az első együttléten. Ráadásul jelentős részük senkivel nem tudja megbeszélni a szexualitással kapcsolat kérdéseit, problémáit.

Az OEFI kutatása továbbá arra is rámutatott, hogy a megkérdezett diákoknak több mint a fele (fiúk 51 százalék, lányok 52 százalék) nem rendelkezik elégséges ismeretekkel. A fiúk 9 százaléka, a lányok 6 százaléka szinte semmit nem tud a nemi úton terjedő fertőzésekről és azok megelőzéséről. Ez különösen veszélyes annak tükrében, hogy a szexualitás a 8. évfolyamosok 43 százalékát nagyon, 47 százalékát pedig egy kicsit érdekli, míg ugyanez a 10. évfolyamosok esetében már 65 és 32 százalékra módosult.

A kutatási anyagból az is kiderült, hogy az intézet által biztosított óvszerautomatákat – a tavalyi adatok szerint – összesen 10 középiskolában (9 Budapesten, 1 vidéken) szerelték fel és működtetik.

AIDS és abortusz: nem állunk túl jól

A „politikai erő” etika felőli irányváltoztatását annak ellenére sem látják szükségesnek a döntéshozók, hogy az Európai Unión belül még mindig Magyarországon a harmadik legmagasabb az abortuszok száma (1000 élve születésre számolva), és 2006 óta szinte minden évben emelkedik az újonnan felismert HIV-fertőzöttek száma. Ráadásul, míg korábban a harmincas korosztály volt a legveszélyeztetettebb csoport, mára már a huszon-, tízenévesek között terjed leginkább a vírus.

333 haláleset
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai szerint idén szeptember 30-ig összesen 33 új AIDS megbetegedést regisztráltak az Országos Epidemiológiai Központban, az első háromnegyed évben 166 új HIV-fertőzött került a nyilvántartásba – több mint háromnegyedük férfi és túlnyomó többségük homo- illetve biszexuális úton fertőződött. A nyilvántartott HIV-pozitív személyek kétharmadát Budapesten illetve Pest megyében diagnosztizálták. Magyarországon 1987 és 2012. szeptember 30. között összesen 333-an haltak meg AIDS tünetegyüttes következtében.

KDNP-s politikusok a terhességmegszakítások visszaszorítása érdekében – megelőzés helyett – a szigorításban látják a megoldást. A témára – és mint kiderült, a szexuális felvilágosításra is – érzékeny érintettek májusban az egészségügyi államtitkárság épülete előtt tiltakoztak, azt követelve, hogy akadályozzák meg az abortusztabletta alkalmazását. Tették ezt annak ellenére, hogy a szert évek óta Európa számos országában használják a legnagyobb biztonsággal, és hogy több orvos is – köztük Czeizel Endre – hangsúlyozta, a tabletta az egyik legkíméletesebb módszer.

Európa-szerte használják, Magyarországon mégis tilos

Az abortusztablettát a WHO a terhesség megszakításának biztonságos módszereként ajánlja a várandósság 10. hetéig, illetve egészségügyi indok alapján a 12–22. hét között. A készítményt számos országban alkalmazzák, például Ausztriában és Svédországban is. Egy bécsi klinikáról már jelezték is: az év elején jelentősen megnőtt a hozzájuk forduló magyar nők aránya. Az utóbbi időben pedig átlagban hetente 3-4 magyar megy gyógyszeres terhességmegszakításra az osztrák fővárosba. Már magyar nyelvű honlapot is készíttettek, akkora az érdeklődés.

Lapunk munkatársa inkognitóban ellátogatott négy, véletlenszerűen kiválasztott tanácsadó központba, ahol eljátszotta a 26 éves, pályája elején járó, átlagos anyagi helyzetű, ijedt, terhes nőt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mire számíthat egy kétségbeesett, várandós nő hazánkban, aki nem biztos abban, hogy meg kívánja tartani a babát, és tanácsot szeretne kapni. A tapasztalatok elgondolkodtatóak, és semmiképpen nem szívderítőek. Figyelem! Ide kattintva a nyugalom megzavarására alkalmas sorok következnek!

Egyből ágyba ugranak

Dr. Rusz Edit szexuálpszichológus szerint is „csehül állunk, és nagyon nagy a baj” a fiatalok szexuális ismereteit illetően. A szakember tapasztalata szerint gyakran sokkal előbb találkoznak nagyon direkt, abszolút élményekkel, mint hogy kialakulna bennük komoly érzelem a partnerük iránt. Úgy bújnak ágyba, hogy nincsenek tisztában a női-férfi szerepekkel, nem élik meg a szerelmet, és nem várják ki, amíg kialakul köztük az egymás iránti vonzalom.

„Mára sajnos kiveszett a gondosan felépített történet a kapcsolatokból. Nincs meg a fokozatosság, nincsenek lépcsőfokok, amin szépen sorban haladnának a fiatalok, hanem még mielőtt kialakulna bármiféle érzelem, belemennek felelőtlen viszonyokba. Amelyek aztán a későbbi szexuális életükre is negatív hatással lehetnek. Nincsen bennük felelősségérzet, ‘majd valami lesz, úgyis megússzuk’ alapon vágnak bele a kalandokba, utána pedig jönnek az idő előtti abortuszok és a nem várt terhességek” – magyarázta lapunknak Rusz Edit.

Ismereteiket ráadásul – a barátok mellett – többnyire az internetről szerzik, ami a szexuálpszichológus szerint megint csak számos veszélyt rejt magában. „Felnőttként tekintenek magukra az ott fellelhető rengeteg információhalmaz láttán, holott gyakran még az alapvető dolgokkal sincsenek tisztában.”

„Nem tudják, mitől lehet egy kislány nő, hogyan működhet, mint nő, hogyan kell egy fiúnak udvarolnia, hogyan élhetik meg együtt a boldogságot. Ha van is felvilágosító óra az iskolákban, az csak az anatómiai, biológiai ismeretekre terjed ki” – tette hozzá.

Rusz Edit szerint az ideális az lenne, ha a fiatalok első körben családon belül, a közeli hozzátartozóknál érdeklődnének a témával kapcsolatban, és ha ezt fesztelen légkörben, hosszas beszélgetések során tehetnék meg – akár szakember, mint közvetítő bevonásával, szigorúan még a prepubertás kor előtt.

Kerestük a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért felelős államtitkárságát, hogy megtudjuk, miért nem tartják fontosnak a fiatalok szexuális felvilágosítását, és miért kezelik tabuként a szexuális nevelést, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz a kérdéseinkre.

Ajánlott videó mutasd mind

Nyolcezer férfit kezdtek lemészárolni ezen a napon

Pontosan 25 évvel ezelőtt vette kezdetét Európa második világháború utáni legsúlyosabb tömegmészárlása. Galéria arról, hogyan bontakozott ki az ENSZ szeme láttára napokig tartó népirtás Srebrenicában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.