Gazdaság

Minden ötödik ember szexelne egy jó állásért

irodai flört (munkahelyi flört)
irodai flört (munkahelyi flört)

Nem meglepő módon, a férfiak között nagyobb az aránya azoknak, akik lepedőakrobatikával biztosítanák be maguknak álmaik állását.

Egy álláskereséssel foglalkozó orosz weboldal felmérése szerint az oroszok 21 százaléka lenne hajlandó lefeküdni egy fejvadásszal vagy HR-essel, hogy megkapja az áhított állást – jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. A férfiak között magasabb, 29 százalék volt az arány, míg a nők közül mindössze 9 százalék vállalkozna az állásért folyó szexre – ráadásul többségük csak akkor, ha a pozícióhoz vezető út jóképű emberen át vezet.

A felmérés furcsa képet fest az állami alkalmazottakról, akik közt nagyobb arányban voltak az igent mondó emberek (17 százalék) mint a munkanélküliek körében (11 százalék).

A válaszolók 4 százaléka közölte, hogy az állásinterjút flörtöléssel, de nem szexszel könnyítette meg, valamint ugyanennyien mondták, hogy egyszer már kaphatóak lettek volna a dologra, csak nem merték megtenni az első lépést – jelentette az orosz hírügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik