Belföld

Nekiesett Bajnaiéknak Selmeczi

selmeczi gabriella (ingyenes, )
selmeczi gabriella (ingyenes, )

A Fidesz szóvivője a Gyurcsány–Bajnai-szövetség országromboló kormányzásáról ír közleményében, és támogatja a „duó” elleni civil kezdeményezést.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: pártja arra szólítja fel a Civil Összefogás Fórumot, hogy számoljon el a Gyurcsány- és Bajnai-kormányt lejárató kampányának költségeivel és azok forrásával.

Selmeczi Gabriella erre reagálva közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott, a „Gyurcsány–Bajnai-szövetség” ott folytatja, ahol abbahagyta, „hazugságokkal traktálják az országot”. A Fidesz szóvivője szerint a „Gyurcsány–Bajnai-szövetség” még most sem képes szembenézni azzal, hogy 2010-ig „nyakig eladósították” az országot, az önkormányzatokat és a családokat.

Kormányzásuk idején duplájára emelték az államadósságot, ahogyan a munkanélküliek számát is, Magyarország megítélése pedig romokban hevert, „rajtunk köszörülte a nyelvét a fél világ az őszödi hazugságbeszéd és a miniszterelnöki casting miatt” – olvasható Selmeczi Gabriella közleményében. Magyarországon az emberek véleményt mondtak „a Gyurcsány–Bajnai-szövetség országromboló kormányzásáról” – tette hozzá.

A Fidesz egyetért a civilek kezdeményezésével, hogy minél több ember figyelmét hívják fel arra, mivel járna a Gyurcsány–Bajnai duó visszatérése – áll a Fidesz szóvivőjének közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik