Belföld

Parázs vita várható ma a Házban

orszaggyules(i)(210x140)(1).jpg (parlament, )
orszaggyules(i)(210x140)(1).jpg (parlament, )

A közoktatás helyzetéről vitatkoznak kedden a képviselők.

A köznevelés helyzetéről tart politikai vitát ma az Országgyűlés Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője kezdeményezésére.

Több mint 4 órás vita

A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követi a szocialisták által kezdeményezett politikai vita, amelyet a Jobbik és az LMP támogatásával tűztek napirendre.

Mesterházy Attila indítványában a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) álláspontjára emlékeztetett, amely szerint a köznevelés rendszerének átalakítása nincs megfelelően előkészítve, valamint arra, hogy az érdekképviselet az ország érdekeivel ellentétesnek tartja az iskolák szakmai önállóságának radikális csorbítását, a gazdálkodási jogosítványok elvonását, a szakképzés átalakítását, a tankötelezettség idejének csökkentését, az intézményrendszer állami fenntartásba vételét és a helyi önkormányzatok kiszorítását a fenntartói feladatokból.

A politikai vitát összesen 4 óra 20 perces időkerettel írták ki, amelyben elsőként a kabinet ismertetheti álláspontját fél órában, majd a kormányoldal és az ellenzék fejtheti ki véleményét egyaránt 130-130 percben.

Terítéken a médiatanács

Az ülésnap további részében megkezdődik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a médiatanács 2011-es tevékenységét tartalmazó beszámolóinak vitája, továbbá a képviselők tárgyalnak a Felvidékről kitelepítettek, illetve a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjáról szóló határozati javaslatokról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik