Belföld

Jövő nyáron Szegeden játsszák az István, a királyt

Ősbemutatójának 30. évfordulója alkalmából jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatják be az István, a király című rockoperát.

Szörényi Levente és Bródy János rockoperája a szegedi Dóm téren 2013 augusztusában két alkalommal kerül színre, utána a Papp László Budapest Sportarénában is látható lesz az elmúlt harminc év egyik legjelentősebb kulturális produkciója.
Az előadásról tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón Rosta Mária producer elmondta, hogy az 1983-as városligeti ősbemutató kortárs előadás volt, ezt számtalan historizáló, nagyjelmezes változat követte. A 30. évfordulón vissza akarnak térni a kortárs megjelenítéshez. “Olyan alkotót kerestünk, aki pályája során klasszikus remekműveknek adott mai jelentést és rutinos operarendező, ezért kértük fel Alföldi Róbertet” – hangsúlyozta a producer.

Szörényi Levente felidézte, hogy az 1983-as királydombi ősbemutató után először 1984-ben, a szegedi Dóm téren kelt életre az István, a király, majd 1985-ben a Nemzeti Színházban is bemutatták. A Nemzetiben többen is színre vitték, először Kerényi Imre, majd Iglódi István, aztán Szikora János.

Kesselyák Gergely karmester, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője elárulta, hogy hatvan tagú zenekarral adják elő az István a királyt, a szimfonikus zenészeket egy rockszekció egészíti ki 2013 augusztusában.

Alföldi Róbert úgy vélte, hogy művészi szempontból jó helyzet, ha egy rendező klasszikus művekkel dolgozhat. “A Bánk bántól Az ember tragédiáján át a Csárdáskirálynőig sikerült ilyen feladatokhoz jutnom. Az István, a király része lesz a sornak, véleményem szerint zenedrámaként működhet” – fogalmazott a rendező.

Hozzátette: nem az a dolga, hogy a művet záró “Veled uram, de nélküled” dilemmára választ adjon, hanem minden aktualizálás nélkül elgondolkoztassa a nézőt arról a kérdésről, hogy mi a nemzeti alapkérdés.

Rosta Mária beszámolt arról, hogy az István, a király szegedi bemutatóját megelőzően a Pesti Magyar Színházban a Szörényi-Bródy szerzőpáros másik művét, a Kőműves Kelement mutatják be ugyancsak Alföldi Róbert rendezésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik