Belföld

Ötletek a mindennapos tesire

A köznevelési törvény értelmében szeptembertől néhány évfolyamon kötelező lesz a mindennapos testnevelés óra bevezetése. A Mórában szakkörként választhatják a gyerekek a plusz tréningeket.

A híresztelésekkel ellentétben nem igaz, hogy a gyerekek döntő többsége túlsúllyal küzdene. Legalábbis Csengeri Mária, az Adyvárosi Közooktatási Főigazgatóság főigazgatója nem tapasztalta, hogy intézményük erősítené a statisztikai adatokat. Ez persze annak is köszönhető, hogy a főigazgatóság alá tartozó Móra Ferenc Általános Iskola és a Fekete István Általános Iskola is komoly hangsúlyt fektet a sportra, mind a két intézménynél van testnevelés tagozat.

Szeptembertől azonban nemcsak ezekben a győri létesítményekben, hanem szerte az országban kötelező lesz első, ötödik és a középiskola kilencedik évfolyamán a mindennapos testnevelés óra, ezzel is arra sarkallva a tanulókat, hogy minél többet mozogjanak egészségük érdekében. „Szakemberek szerint egy diáknak 2 illetve 2,5 órát kell eltöltenie aktív mozgással napi szinten, így mindenképpen örvendetes a köznevelési törvény új rendelkezése. A heti 5 órás sportolási lehetőséget iskolánkban úgy próbáljuk megvalósítani, hogy abban a gyerekek is örömüket leljék, ezért szakkörök formájában vehetik fel a plusz, kétszer 45 percet. 7 szakkör közül választhatnak majd, ebben természetesen van labdarúgás, röp- illetve kosárlabda, de úszni, tollasozni és aerobikozni is tudnak majd tanulóink. Sajnos az órarend miatt csak a délutáni órákban tudják majd felvenni az előírt tréningeket, de mivel maguk választhatják ki, hogy milyen mozgásformát szeretnének űzni, ezért reméljük, örömmel járnak majd be a szakkörökre” – mondta Csengeri Mária a Győr24-nek.

Azok a diákok, akik járnak valamilyen edzésre, ők mínuszolhatják a plusz tesiórákat, elég ha kérnek az adott egyesülettől egy a tevékenységüket igazoló nyomtatványt.

A sport tehát jótékony hatással bír, a jövőt illetően azonban még akadhatnak problémák a folyamat felépítésében. A mindennapos testnevelés ugyanis úgynevezett felmenő rendszerben valósul meg, vagyis jövőre ismét becsatlakoznak az elsősök, az ötödikesek és a kilencedikesek, és minden évben ezen gyakorlat alapján bővül majd a kör. Vagyis előbb utóbb az iskolák helyhiánnyal fognak küzdeni, mert ugye lehet a tornaterem helyett a folyosón is sportolni, a körülmények – így a betonozott aljzat – viszont nem feltétlenül tesznek jót a testnek. Arról nem is beszélve, hogy a folyosókon általában tantermek is húzódnak, a bent ülő tanulókat pedig esetenként zavarhatja a folyosóról beszűrődő hang.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik