Belföld

Hétfőtől ne menjen az utakra, ha nem muszáj!

dugo(210x140)(2).jpg (dugó, )
dugo(210x140)(2).jpg (dugó, )

Az őszi dugószezon elkerülhetetlen, de az eddigi tapasztalatok alapján októberre helyreáll a közlekedés.

Aki jövő héten autóba ül, számoljon rá jócskán a normális útidőre. Itt az ősz, amely jellemzően az iskolakezdés és a munkába való visszatérés időszaka. „Közlekedési szempontból ez azt eredményezi, hogy az addig szellős belvárosi utcák újra megtelnek reggelente munkába, iskolába igyekvő autósokkal, amely jelentősen megnöveli a közlekedési dugók kialakulásának esélyét” – magyarázza közleményében a forgalmi adatok elemzésével foglalkozó Best Way Traffic Kft.

A cég szerint a szeptemberi dugók menetrendszerű keletkezéséhez hozzájárul az is, hogy az iskolákban és a munkahelyek többségében is majdnem azonos időben (8-9 óra között) kezdődik a nap, így sokan kénytelenek egyszerre araszolni az utakon. Ebben az időszakban ezért gyakoriak a torlódások, nem ritka, hogy egy-egy útszakaszon órákra „beáll” a forgalom. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy ősszel gyakoribbak az esős, borús napok, ilyenkor a szokásosnál is többen ülnek autóba, mindez pedig tovább lassítja a forgalmat. Ugyanakkor veszélyesebbé is válik a közlekedés, a sofőrök bizonytalanabbak a megváltozott útviszonyok és az új forgalmi helyzet miatt.

Sofőrök, viselkedjetek felnőttként!

A cég megfigyelései szerint a dugók kialakulását a vezetői stílus is befolyásolja. Sok esetben például csak azért alakul ki torlódás, mert a sofőrök nem elég körültekintőek az utakon, és hibás döntéseket hoznak, illetve nem informálódnak az út- és forgalmi viszonyokról elindulás előtt – magyarázza a közlemény.

Eszerint tipikusan az okoz gondokat a reggeli csúcsforgalomban, ha a gépjárművezető türelmetlen. Például túl közelről vagy túl gyorsan követi az előtte levőt, illetve hirtelen fékezget. Emiatt a mögötte közlekedők is kénytelenek nagyobbat fékezni, és így elkezd akadozni a forgalom. Érdemes folyamatosan tartani a megfelelő távolságot és lehetőleg egyenletesen fékezni – ajánlj a cég. Így egyébként az üzemanyaggal is lehet spórolni, s mivel ősszel akár ezer forint is lehet a benzin literének ára, ez nem mellékes körülmény.

Hasonlóan az ideges, de rossz sofőrről árulkodik a haladjunk már mentalitású gyakori sávváltás. Azonban ezzel éppenhogy lassítják a forgalmat, és komoly dugót okozhatnak maguk mögött, és ráadásul hosszú távon kiegyenlítődnek a sávok közötti különbségek – teszik hozzá az elemzők.

Meghosszabbíthatja az utat a nem megfelelő tájékozódás is. Előfordul, hogy a sofőr még nem ismeri az optimális útvonalat a munkahely vagy az iskola felé, és így felesleges kitérőkre kényszerül, gyakran a zsúfolt főútvonalak felé. Az elemzők azt ajánlják: ne improvizáljunk, tervezzük meg előre az ismeretlen útvonalakat, s a GPS is sokat segíthet a torlódásra hajlamos útszakaszok elkerülésében.

Komoly dugót okozhat azonban egyetlen autó is, ha szabálytalanul parkol az út szélén. Elég a fél sávot elfoglalni ahhoz, hogy lassítsa a forgalmat – és persze bírságot is vonhat maga után.

Legalább nem nézik a várost

Szerencsére vannak azonban pozitív irányba ható tényezők is, mint például a turistaforgalom csökkenése – teszi hozzá a közlemény. A nagyobb felújítások és útépítések is jellemzően véget érnek augusztusban, így ezek szeptemberben már nem lassítják a forgalmat.

Kedvezően hathat a közlekedésre a magas benzinár is, mivel sokan emiatt teszik le az autót és döntenek inkább a kerékpár vagy a közösségi közlekedés mellett. 2011. szeptember elején a benzin átlagos ára alig haladta meg a 380 Ft-ot, a gázolaj ára pedig 370 Ft alatt volt. Augusztus közepére mindkét üzemanyag átlagos ára 430 Ft. Ez 15-16%-os drágulást jelent. Sokaknak a 400 Ft jelentette azt a lélektani határt, amelyet átlépve inkább választottak más megoldást a napi közlekedésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik