Belföld

50 millióért kér tanácsot a dugódíjról a BKK

dugo(210x140)(2).jpg (dugó, )
dugo(210x140)(2).jpg (dugó, )

A szerződéskötés után néhány nappal a parlament elmeszelte a közteher bevezetését. A közlekedési központ szerint így sem felesleges a tanulmány.

Még tavasszal írta ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt a pályázatot, amelyben a dugódíj bevezetésének kidolgozására kérnek tanácsot. A legutóbbi Közbeszerzési Értesítő szerint a COWI Magyarország Tervező és Tanácsadó Kft. nyerte el a feladatot, áfával együtt 48.190.150 forintos szolgáltatási díjért. A szerződést június 28-án kötötték meg a társasággal, néhány nappal később viszont a parlament leszavazta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé tette volna a közteher bevezetését – írja az origó.

A BKK sajtóosztálya azt írta a portálnak, hogy a Fővárosi Közgyűlés tavaszi, most is hatályos döntése alapján készítenek megvalósíthatósági tanulmányt a dugódíj bevezetéséről, és mindaddig folytatják a munkát, amíg ellenkező értelmű tulajdonosi döntést nem kapnak.

Úgy vélik, „ez a munka még akkor sem felesleges, ha a döntés végül az lesz, hogy a következő években nem lesz dugódíj, hisz például a kamerarendszereket erre vonatkozó döntés esetén a ma is meglévő teherforgalmi behajtási rendszer szigorúbb ellenőrzésére tudjuk felhasználni”.

Eddig egyébként nem fizettek a pályázaton nyertes cégnek, mert a teljesítési határidő az év végen van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik