Belföld

Nem magyar? 800 ezer a büntetés

szlovák-rendszám (szlovák rendszám, )
szlovák-rendszám (szlovák rendszám, )

Közös razziát indított a Közterület-felügyelet és a vámhatóság a jogtalanul használt külföldi rendszámú autók kiszűrésére.

Az eddigi gyakorlat szerint a közterület-felügyelők csak szabálytalan parkolás miatt jelenthették fel a vezetőt, nem vizsgálhatták, hogy a külföldi rendszámot jogosan használja-e. Mostantól betelefonálhatnak az ügyeletre, helyszínre kérhetik a vámhatóság munkatársait. A két szervezet közösen is járőrözik, így még gyorsabban kideríthető, ha valaki szabálytalanul használja a külföldi rendszámot – írja a hírado.hu a Duna Híradója alapján. A közös razzia az év végéig tart.

Miklós István, Budapest Főváros Közterület-felügyeletének szolgálati igazgatóhelyettese elmondta: minden hatóság saját szakterületének ellenőrzéseit hajtja végre. „Úgy ítéljük meg, hogy egy-egy magatartással több jogsértést lehet elkövetni, ezt viszont a vonatkozó jogszabályok szerint csak az illetékes eljáró szervek tudják rendezni”- tette hozzá.

A törvények szerint magyar állampolgár Magyarországon csak magyar rendszámú járművet vezethet, kivéve néhány esetet – mondta a Duna Híradóban Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhatóság vám- és jövedéki szóvivője. “Ilyen például, hogyha valakinek a tartózkodási helye külföldön van, vagy ha a külföldi üzembentartó hitelt érdemlő okirattal tudja bizonyítani, hogy kölcsönadta gépkocsiját a jármű vezetőjének arra az időre, amíg Magyarországon van” – emelte ki. Aki jogosulatlanul használ külföldi rendszámú autót, akár 800 ezer forintos bírságot is kaphat.

Korábban az ombudsman több kifogást emelt a külföldi rendszámú autók használatával kapcsolatos törvénnyel szemben. Szabó Máté akkor úgy vélte, a jogszabály rendelkezései alkalmasak arra, hogy sértsék a tulajdonhoz, a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogot, valamint közvetlenül veszélyeztessék a tisztességes eljárás jogát. Az ombudsman azután alakította ki véleményét, hogy több beadványozó sérelmezte: magyar állampolgárságú felesége csak korlátozással vezetheti a külföldi rendszámú családi autót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik