Belföld

Rejtélyes nyugdíjbűnök

kehi (kehi, kormányzati ellenőrzési hivatal)
kehi (kehi, kormányzati ellenőrzési hivatal)

A magánkasszák azt sem tudják, mi ellen kell védekezniük.

A Napi Gazdaság szerint máig nem ismert, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) milyen szempontok alapján ítélt kockázatosnak egyes befektetéseket. A Kehi nem tájékoztatta vizsgálata részleteiről a pénztárakat, amelyek gazdálkodásában visszaéléseket tapasztalt, illetve amelyek ellen feljelentést tett.

Az elmúlt napok sajtóhírei szerint az Aegon, az AXA és az Erste pénztára érintett. A kasszák egyöntetű tájékoztatása szerint ugyanakkor a feltárt hiányosságokról vagy visszaélésekről eddig nem kaptak tájékoztatást, így védekezni sem tudnak – írja a lap, amelyet a Kehi arról tájékoztatott, hogy a vizsgálat még tart, csak utána kell megállapításait, javaslatait elküldenie az ellenőrzött intézménynek.

A pénztárak működését szabályozó törvények betartása felett a PSZÁF őrködött, márpedig a felügyelet olyan visszaélésre nem bukkant, ami büntetőeljárásra adott volna okot – emlékeztet a Napi Gazdaság. A Kehi bekérte a PSZÁF 2008-2010 közötti vizsgálatainak teljes dokumentációját is, de arról nem tudni, hogy a felügyelettől szakértői segítséget is igénybe vett volna.

Korábban a miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja jelezte, hogy szerinte a magánkasszák 12 év alatt összesen 850 milliárd forinttal rosszabb eredményt értek el, mint amennyit állampapírokba fektetve produkált volna a rendszer, és a pénztártagok átlagosan megtakarításaik ötödét veszítették el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik