Belföld
mti (mti, mtva, hírcentrum, )

Működésképtelenné válhat az MTI

Húsz szerkesztőnek átlagosan napi 900 hírt kell majd kiadni az újabb átszervezés előtt álló Magyar Távirati Irodánál.

Korábban a témában:

Ötvenen sem maradnak június elsejétől az MTI-ben, a közmédia újabb leépítési hulláma elérte ugyanis a 130 éves nemzeti hírügynökséget.

A Népszabadság összeállítása szerint az MTI-ben június 1-jétől csak 49-en maradnak, 130 dolgozót pedig átvezényelnek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapba (MTVA). A lap úgy tudja, a hírügynökségnél komoly szakmai aggodalmak fogalmazódnak meg az átszervezés kapcsán. Nemcsak amiatt, hogy az MTI-ben maradó, a híreket kiadó szerkesztők hogyan tudnak felelősséget vállalni a napjában kiadott 900 hírért, fotóért, hanem továbbra is teljesen tisztázatlan, hogy az MTI-s „szuperellenőrök” adhatnak-e utasítást a jogilag másik cégnél, az MTVA-nál dolgozó munkavállalóknak.

A Népszabadság emlékeztet: első körben 2010 végén szűkítették az MTI önállóságát, amikor átalakították a teljes közmédiarendszert. A korábbi négy intézmény – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI – dolgozóit és vagyonát az MTVA-ban vonták össze.A korábbi médiumok csontvázintézményekké, ötven főnél kevesebbet foglalkoztató társaságokká zsugorodtak, amelyek lényegében a saját műsorstruktúrájukat állítják össze. Ebből a szisztémából eddig csak az hírügynökség lógott ki, mert oda csoportosították a közmédiumok hírgyártását, az úgynevezett Hírcentrumot, a közös internetes portál, a Hirado.hu vezetését. Így a korábban hozzávetőleg 350 főt foglalkoztató MTI 180 fősre zsugorodott, de a többiekhez képest még így is erős, befolyásos intézmény maradt.

Az elmúlt egy évben pozícióharc dúlt a két vezérigazgató, Böröcz István (MTVA) és Belénessy Csaba (MTI) között. Régóta vitázott a két intézmény arról, hogy hová tartozzanak a vidéki és a külföldi tudósítók, vagy éppen a megrendelői és hírkiadási joggal rendelkező szerkesztők.

Címkék: közmédiaMTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.