Belföld

Visszautasítja az elfogultság vádját az MTI vezérigazgatója

Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda Zrt. vezérigazgatója szerint kiegyensúlyozottak voltak tavaly a közmédia hírműsorai.

A „Főszerkesztői poszt a botrányos hírfőnöknek” című cikkünkben azt írtuk, hogy Élő Gábor a közmédiában alig több mint másfél év alatt több műsort megszüntetett (például A szólás szabadságát), a műsorok pedig kimutathatóan kormánypárti elfogultságúak lettek.

Ezt a Republikon Intézet felmérésére alapoztuk, amely szerint a köztévé Híradója után Az Este című műsort is a Fidesz-KDNP rendkívüli túlsúlya és az ellenzéki megszólalások szinte teljes hiánya jellemezte már néhány hónappal azután, hogy Élő Gábor lett az MTV hírműsorainak főnöke.


Belénessy Csaba – Fotó: Kummer János

Cikkünkre reagálva az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Belénessy Csaba levélben közölte szerkesztőségünkkel, hogy 2011-ben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint az MTV és a Duna TV híradói, valamint a Magyar Rádió hírműsorai a francia modell, CSA (Conseil Supérieur de l’Audiovisuel) szabályrendszere alapján kiegyensúlyozottak voltak.

Eszerint a kampányidőszakon kívül a három-harmad elve érvényesül, vagyis a mindenkori köztársasági elnököt leszámítva a kormányt, a kormánypárto(ka)t, valamint a parlamenti ellenzéket egyaránt a politikusok beszédidejének egyharmada-egyharmada illeti meg. Ezen modell alkalmazása a magyar közszolgálatban hosszú évekre tekint vissza – írja Belénessy Csaba, a közmédia hírműsorait a múlt év eleje óta felügyelő cég vezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik