Belföld

Tizenhét gyerek került kórházba a klórgáz miatt

Összesen tizenhét gyermeket szállítottak kórházba megfigyelésre a komlói sportközpontban csütörtökön történt klórgázszivárgás miatt. A veszély már elmúlt, a sportlétesítmény pénteken újra kinyit.

Komló önkormányzatának közleménye szerint a gáz belégzése miatt a mentők egy felnőttet és tizenhat gyermeket láttak el a helyszínen, utóbbiak közül tizenegyet szállítottak a klinikára. Hatan azután kerülhettek az egészségügyi intézménybe, hogy a helyszínről távoztak. “A gyerekeknek kivétel nélkül rendkívül gyenge mérgezésük van, lényegében tünetmentesek. Őket minimum huszonnégy órán át megfigyelés alatt tartják” – írták. Korábban csak négy mérgezéses esetről számoltak be.

Az önkormányzat a közleményében a vezérigazgatót idézve arról tájékoztatott, hogy “a történtek kezelői hibára vezethetők vissza”. A fertőtlenítés során sósav helyett hipó került az egyik tartályba, az anyagok keveredése folytán képződő klórgáz elárasztotta az uszoda helyiségeit. A társaság munkatársa a tévesztést jelentette feletteseinek és megkezdte a keverék vízzel való hígítását. Közben értesítették a tűzoltókat, és kiürítették az épületet. Mire a tűzoltók megérkeztek, a diákok és az épületben dolgozók az udvaron voltak.

Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy az épületben szellőztettek, kár nem keletkezett. A szakemberek elvégezték a szükséges méréseket, a veszély végérvényesen elmúlt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik