Közélet

Klórgáztól lett rosszul négy komlói diák

Ötven diákot, kilenc dolgozót és három pedagógust kellett kiterelni a sportközpontból, négy fiatalt kórházba szállítottak. Véletlen összeöntötték a hypot a sósavval.

A bama.hu beszámolója szerint hatalmas felfordulás volt csütörtökön reggel fél kilenc körül a komlói sportközpontál. Az utakat lezárták, tűzoltók és rendőrök lepték el az épület környékét. Már levegőben terjedő maró, csípős szagból is sejteni lehetett, hogy valamilyen kémia vegyszer, gáz került a levegőbe, ezért küldtek el mindenkit az intézménytől.

A Dunántúli Napló információi szerint a kórházba szállított gyerekek a Nagy László Gimnázium tanulói, testnevelés órájuk volt az épületben. A lap szerint a diákok az öltözőben voltak, amikor a gáz elöntötte az épületet, de a riasztás valószínűleg nem jutott el hozzájuk időben, a mérget belélegezték. A tanulók csak azután lettek rosszul, hogy visszaértek a gimnáziumba. Azonnal mentőt hívtak hozzájuk, majd a pécsi gyermekklinikára szállították őket. Állapotukról még nem tudtak bővebb tájékoztatást adni.

Nagy Ildikó, az intézmény vezetője a Dunántúli Naplónak elmondta, a héten hozták a fertőtlenítőszereket, és véletlenül egy hypos flakon a sósavak közé került. Csütörtök reggel, a fertőtlenítésre készülve összeöntötték a kettőt, amiből azonnal klórgáz képződött.

Amint ezt észrevetették, mindenkit értesítettek, a gyerekeket pedig rögtön kivitték az uszodából, ahol oktatáson vettek részt.

Mayerhoff Attila, a létesítményt üzemeltető Komlói Fűtőerőmű Zrt. vezérigazgatója azt mondta: egy munkatársuk az uszoda fertőtlenítésére használt sósav tartályát töltötte fel, amelybe eközben hipó kerülhetett. Az épületet kiürítették, a felszabadult klórgázt azonban többen belélegezték. A mentők öt gyereket kórházba vittek megfigyelésre, közülük négyet egy időre benn is tartanak. Az eset körülményeinek tisztázására belső vizsgálat indult, a részletekről annak lezárása után nyilatkoznak – tette hozzá.

Az épületet már kiszellőztették, a veszély elmúlt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik