Sokat kellett egyeztetnünk, mire találkozni tudtunk.
Mostanában elég sűrű lett körülöttem a levegő.
A Csillag Születik óta?
Persze.
Hogy viseled?
Hasznos tapasztalat, de semmi egyéb. Most persze mindenhonnan hallom a szirénhangokat, de nyilvánvaló, hogy nem szabad hinnem nekik. Nem lettem a Csillag Születiktől érdekesebb ember, nem lettem izgalmasabb, nem lett a véleményem fontosabb.
Engem is legyártanak
(Fotók: Neményi Márton)
A közönség számára mégis úgy tűnik, érdekesebb vagy.
Nem vagyok, csak most engem is legyártanak, mint érdekességet. Érdekességként lettem felkínálva. A közönség érdeklődése azonban nem nekem szól – ez a közfigyelem csupán egy olyan mechanizmus terméke, melyet a média platformjai gyártanak és működtetnek. Kitermelnek érdekesnek szánt szereplőket, és úgy csinálnak, mintha azok valóban érdekesek lennének, ehhez aztán mindenki asszisztál. Csakhogy ez ettől még egy hatalmas médiahazugság.
Amikor megkerestek a RTL Klubtól, mégiscsak azért tehették, mert úgy gondolták, hogy egy jó figura vagy, akinek érdekes a véleménye vagy legalábbis érdekesen adja elő azt, amit gondol.
Azért kerestek meg, mert egy konfrontatív szereplőt, egy kemény hangot akartak, és mivel hallottak a rádióban, szakmailag úgy ítélték meg, hogy egy kemény kritikus vagyok. Keményen kritizáltam a filmeket, ahogy korábban a politikusokat, a kultúra, a média szereplőit. Magyarországon jóformán mindenki rászorul az éles hangú kritikára. Itt nincs ez a sokak számára hálátlan szerep betöltve, hisz’ mindenki elhárítja magától. Pedig szerintem nincs hálásabb szerep annál, mint amit az ember egyedül, vetélytársak nélkül vihet.
Segítők azért kellenek, nem?
Kollégák? Hogyne!
És főnökök?
Én nem vagyok médiatulajdonos, nincs saját frekvenciám, ezért nekem megbízók kellenek, akik felvállalják a tematikámat és a retorikámat. Cserébe én olyan szolgáltatást nyújtok, ami a magyar nyilvánosságban egyáltalán nincs jelen. Ezt egy korrekt üzlet, akár az RTL Klubnak is.
Mint egy nagy gruppenszex
Néhány ismerősöm azt mondja, hogy az első csillag, aki ebben a műsorban született, az te vagy.
Ez nagyon szomorú. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez nem az én sikerem. Ez annak a közegnek a kudarca, amely ezt a szerepet soha nem töltötte be. Az a magyar közbeszédet minősíti, hogy én egy frontális, kemény retorikával kvázi csillagként vagyok kezelve. Ennek nem lenne szabad így lennie.
Tehát korábban is kellettek volna hasonló megmondóemberek, mint amilyen te vagy?
Jó ideje már. Ezt a médiafogyasztó teljes joggal várja el. Európában és Amerikában egyaránt betöltik ezt a szerepet, csak nálunk nem. Magyarország egy sötét kulturális gyarmat, végtelenül provinciális, a közgondolkodás hallatlanul szolgai, ebben nincs helye kritikának, kívülállásnak, függetlenségnek, autonómiának. Mindenki követő stratégiát folytat, mindenki törleszkedik, mindenki ravaszdi módon pozícionálja magát, mindenki ízléstelenségekbe bocsátkozik csak azért, hogy megfeleljen. Ez az a közeg, melyben az ember kimond egy frontális véleményt – amit egyébként mindenki gondol – és attól csillag lesz. Ez így nem mehet tovább! Egy hitvány produkcióról mondjuk ki, hogy hitvány! Ha valami szégyenteljes, akkor nevezzük szégyenteljesnek! Ez a minimum. A homo sapiens nevet adott a dolgoknak, tartozunk az emberi értelemnek annyival, hogy a jelenségeket a nevükön nevezzük. Én zsűri vagyok, tehát ha valami gyalázatos, akkor azt mondom rá, hogy gyalázatos. Vagy förtelmes. Azt, hogy zsűri, korábban senki sem vette komolyan, mindenki csak egy műsorszám volt egy show-ban. Egy show-ban, melyben a fellépő a közönséggel meg a zsűrivel akarta magát megszerettetni, a zsűri meg a fellépővel és a közönséggel. Mindenki mindent szeret. Mindenki mindenkit körbenyal, mint egy nagy gruppenszex. Csakhogy ez a szex magtalan, terméketlen, nem születik belőle semmi.
Te most egy a nagyközönségnek szóló, mainstream műsorban keresel mélységeket?
A mélységeket mindenhol keresni kell, ez nem változhat soha. Nekem nem lehet más a preferenciám egy mainstream műsorban sem. Az embert bárhova vesse a sorsa, ugyanazoknak az erkölcsi és ízlésbeli elveknek, szempontoknak kell megfelelnie. A jó és a rossz fogalma nem jelenthet mást a kereskedelmi tévében, mint a közszolgálatiban. A műsor szerkesztése nem az én dolgom, nem én válogatom a szereplőket. Akik a tizenkét legjobb közé kerülnek, azokat is csak egynegyed részt válogatom én. Az élő műsorok során aztán már egynyolcadnyira zsugorodik a véleményem jelentősége. Ennek megfelelően nincs túl nagy felelősségem abban, ahogy alakul a mezőny. Nekem nem kell foglalkoznom a logóval, ami a fejem fölött, kicsit jobbra van. Azzal foglalkozzanak a hirdetők! Én magamért állok helyt, a kimondott szavamért, és ez minden médiumban ugyanígy kell, hogy legyen.
Az értelmiség fegyverletétele, önfeladása és árulása
Hiszel abban, hogy a Csillag Születikben valódi tehetségeket is meg lehet találni, vagy ez csak egy sztárgyár?
Ez egy sztárgyár-reality.
Amiben akár valódi tehetség is feltűnhet?
Matematikailag igen.
Hogy viszonyul hozzád a zsűri többi tagja?
Szerintem korrektül.
Amikor egy-egy előadóról vitáztok Hernádi Judittal, Pokorny Liával vagy Hajós Andrással, azok valódi viták?
Természetesen. Az előválogatón valami hatvan órán keresztül ültünk bent a zsűriben. Folyamatosan forogtak a kamerák, akár volt fellépő a színpadon, akár nem. Hatvan órán keresztül nem tudja megjátszani magát az ember. Gondoljál bele, hogy az mennyi idő! Amikor vitatkozunk valamiről, azt nem a kamerának adjuk elő. Ezek valódi szakmai viták előadókról és műfajokról. Vannak műfajok ugyanis, melyeket ízléstelennek tartok, és azokra nem vagyok kíváncsi. És nem azért, mert előítéletes vagyok, ugyanis százszor láttam, ezerszer, és sohasem változott meg a véleményem.
Mik ezek?
Ilyen az operett. Ilyen a revü. Ilyen a magyar nóta.
Mi a bajod velük?
Az operett végtelenül ízléstelen, szirupos, hazug és tökéletesen adaptálhatatlan a XXI. századra. Egy olyan világról szól, amely annyira képmutató volt, annyira elfordult a valóságtól és annyira elbarikádozta magát a saját negédes, cukormázas közegében, hogy nem érdemel nyilvánosságot. A revü a hiúság vására, azok mulattatására szolgál, akik nem tudják megkülönböztetni a flittert a gyémánttól, a harisnyás-pávatollas mesterkéltséget az emberi kultúrától. A magyar nóta pedig alighanem a legízléstelenebb mind közül.
Milyen produkciókat látsz akkor szívesen?
Jöhet hip-hop, rock, elektronikus tánczene, blues… Sokféle műfajt kedvelek, de amit nem, azt sem utasítom el kategorikusan. Ez természetesen nem vonatkozik az operettre, a revüre és a magyar nótára.
Szóljon a sarki kurvákról, ne az escortcsajokról
Mitől jó egy produkció?
A jó produkció ismérve a jó ízlés, az autentikusság…
A hip-hop hogy lehet Magyarországon autentikus?
Ha a valóságról szól. A hip-hop a munkásosztály műfaja, a társadalom perifériáján élők szócsöve. Mikor autentikus? Ha a szegénységről, a kiszolgáltatottságról, a proletár hétköznapokról szól. Nem, amikor kerti partikról meg kokainról vagy kabrió autóról, amit úgy kell egy napra kikölcsönözni a klipforgatáshoz, de olcsóbb, ha a motorháztetőn ott az autókereskedés logója. Akkor autentikus, amikor a cigánykurváról szól a sarkon és nem az escortcsajokról a medenceparton.
Ha nem ismered egy előadó előtörténetét – és többször nyilatkoztad, hogy nem érdekel, ki, merről jött –, honnan tudod, hogy őszintén gondolja, amit mond?
A szövegéből. Abból kiderül, hogy mennyire van beágyazva művészileg abba a közegbe, amiről szól a dal. Minél kevésbé akarja valaki kiszolgálni a közönség igényeit, annál jobban ki tudja szolgálni a közönség igényeit. Vannak előadók, akik trendeket követnek, és vannak, akik trendeket teremtenek. Utóbbiakat kell keresni, az autentikus előadókat. Olyanokat, akik a saját társadalmi mélyrétegükből termelték ki a produkciót, nem pedig megjelentek egy mikrofonnal, amit épphogy elbírnak , hogy előadják a kedvenc kis dalukat, amit már jól begyakoroltak a fürdőkádban. Szomorú, amikor előáll egy ilyen kis pacsirtalány, elénekel valami szuperslágert, kicsit rosszabbul, mint az eredeti, mire magyar értelmiségiek – akik korábban olyan előadókat éltettek mint a The Specials vagy a Clash, és Bach meg Händel-kantáták előadóit kritizálták – felállva tapsolnak és ünnepelnek.
Ezek a tehetségkutató műsorok nem az értelmiségnek szólnak. Itt nem lehet Bach-kantátákat előadni.
De hogy hagyhatja jóvá a szuperkonzumszemetet az az értelmiségi, aki elhitette az országgal, hogy a Bach-kantáták képezik az igényességet meg az értéket? Ez az értelmiség fegyverletétele, önfeladása és árulása. Én nem hajbókolok tizennégy-tizenöt éves soul vagy R’n’B-énekes kislányok előtt, akik olyan kulturális igényeket szolgálnak ki, melyeket gátlástalan és pénzéhes producerek hoztak létre.
Sokszor hangoztatod, hogy a média haláltáncot jár. Te ebbe a táncba hová helyezed magad?
Igyekszem kimaradni a haláltáncból.
A nyugdíjas kaszt elvárásait szolgálják ki
De mégiscsak az egyik legnézettebb magyar tévéműsornak az alappillére vagy.
Mi értelme lenne az egésznek, ha nem az, amit most csinálunk? Hogy beszélünk róla, hogy reflektálunk rá. Ha van értelme, akkor ez az. Reflektálhatnék én minderre, de ha nem lennék a legnézettebb műsor – ahogy fogalmazol – alappillére, senkit nem érdekelne. Te nem lennél itt, nem lennél kíváncsi arra, amit mondok, és nem neked mondanám, hanem a haverjaimnak, akik már nagyon unják. Volt tehát értelme elvállalni a Csillag Születiket. Ezzel egy olyan nyilvánosságra tudtam szert tenni, amit most valami jóra, fontosra tudok használni.
Tehát megérte?
Úgy tűnik.
Más. Egyre többen veszik észre, hogy szeretsz kísérletezni a médiával. Például szereted heccelni. Vagy hackelni? A weboldaladon mindenféle fiktív személyiségeket idézel, amint épp rólad mondanak dicsérő szavakat. Egy bizonyos Susanne DeMaggio nevű apáca például az afrikai szolgálatodról, egy kitalált szociális munkás időseket gondozó közösségbeli munkádról, Láma Ashinthuriya Agnidatta pedig egy általad tartott kolostorbeli meditációról ír nagyon szépeket. Ezek nyilván kitalációk, de mi az értelmük? Bevette már őket valaki?
Tömegesen. Újságíró is. Ugyan médiahacknek szántam, de nem igazán hittem abban, hogy valaki ezeket elhiszi rólam. Direkt úgy írtam meg, hogy mindannak, ami megjelenik velem kapcsolatban, pont az ellenkezője legyen igaz.
Tehát nem ápolod az időseket?
Nem. Inkább bírálom a nyugdíjrendszert, a nyugdíjak mértékét és a sok éven keresztül kiosztott tizenharmadik havi nyugdíjat, ami nagy szerepet játszott az ország eladósításában. Bírálom, hogy a politikusok a nyugdíjas kaszt elvárásait szolgálják ki, mert ők döntik el a választásokat. Ez egy nagyon korrupt működés.
A politikában is ugyanolyan keményen kritizálsz, mint a zsűrizés folyamán, politikai oldaltól függetlenül?
Pontosan. Mindegy, hogy bal- vagy jobboldal, ugyanúgy, ahogy az is mindegy, hogy RTL Klub vagy Hír TV. Bárcsak odaállhatnék valamelyik oldalra, mert az számomra azt jelentené, hogy az egyik oldal jó, a másik meg rossz, de Magyarországon két rossz oldal van. Azaz most már három: kormányoldal, balliberális ellenzék és szélsőjobb. Egyik rosszabb, mint a másik. Egy sem érdemel bizalmat. Többek közt azért vagyok független, mert hiszek ebben a szerepben, de ha a politikában lenne egy jó oldal, akkor odaállnék. Sajnos azonban nincs. Csak koncokat osztó gazdák vannak. Magyarországon nincs független értelmiségi attitűd: a politizáló értelmiség kizárólag médialakájokból áll. Ezeket nyilván nem lenne szabad értelmiségieknek nevezni. Ezek csahos kutyák, akik azonban nem a közvéleményt szolgálva csaholnak, nem az embereket védik, hanem bizonyos politikai pártokat és gazdasági érdekeket. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy az érdemi kritika értékek és ideológiák mentén zajlik, nem öncélú fikázódást jelent, erre is van ugyanis számos nyilvános példa.
Nincs más, mint kihalni
Mikor lesz független a magyar értelmiség?
Komplett generációknak kell addig kihalni.
Az elég sok idő.
Igen, de nincs más választásunk, mint kihalni és függetlenségre, autonómiára nevelni a gyerekeinket. Nem nagyon létezik egyéb alternatíva, bár én azért megpróbálom valamelyest megteremteni. Azért foglalok ilyen keményen állást, azért töltöm be a személyemmel ezt a státuszt, hogy létezzen. De én sem fogom ezt örökké csinálni. Ebben az országban szükség lenne függetlenségre, autonómiára, érdemi beszédre, közérthetőségre – ami hiánycikk –, közérdekűségre – ami még nagyobb hiánycikk – és az igazság kimondásának feltétlen igényére. Főleg függetlenségre: elsősorban cégektől, másodsorban pártoktól, harmadsorban pedig neveltetésbeli előítéletektől. Attól való függetlenségre, hogy a nagyapámat Recskre vitték vagy Auschwitzba. Amíg az ország egyik fele Trianon-sérült, a másik holokausztsérült, addig nincs miről beszélni, addig soha nem a valóságot látják majd az emberek. A politika nem arról szól, hogy kell-e vizitdíj vagy privatizálni kell-e a magánnyugdíjpénztárakat, hanem arról, hogy melyik oldallal kapcsolatban vannak bennem sötét, dogmás, törzsi előítéletek. Ne is csúfoljuk mindezt politikának: ez egy törzsi háború. Jelenleg Magyarországon csak erre a dogmatikus törzsiségre van igény, mert nyomorúságos a történelmünk, nyomorúságos a mentális állapotunk és nyomorúságos az elitünk – úgy a gazdasági elit, mint a politikai, úgy a kulturális, mint a médiaelit. Méghogy elit! Ez egy nyilvánosságot, hatalmat, pénzt, pozíciót bitorló garnitúra, nem pedig elit.
Gyorsan eljutottunk tehetségkutatóktól, a hip-hopon és az operetten keresztül, a médián át a politikáig. Melyik vagy te? Melyik érdekel leginkább?
Nehéz választani. Imádom a színházat, ha színvonalas, de Magyarországon nem az. Imádom a filmet, ha színvonalas, de Magyarországon nem az. Imádom zenét, ha színvonalas, de Magyarországon nem az. Szeretem a focit, ha színvonalas, de Magyarországon nem az. Érdekel a politika, ha színvonalas, de Magyarországon nem az. Holott szemmel látható igény volna itthon mindezekre.
Ugye tudod, hogy ezzel most sok embert megsértesz?
És ők mióta sértegetnek engem azzal a sok szemétre való produktummal, amit a közös asztalra tesznek?! Ahonnan én is eszem! Én sértem meg őket? Teljesen felcserélődtek a szerepek. Na, de ez a bitorlókasztnak a tulajdonsága, hogy megsértődik, amikor valaki meg meri kérdezni tőle, hogy: „Te meg hogy kerülsz ide? Milyen alapon? Nézzük csak meg a teljesítményedet, hogy vajon feljogosít-e rá!” És még ő sértődik meg. Ami ebben az országban zajlik, az egy rossz vicc.
