Belföld

Veszélyeztethetik a turizmust járatritkítások

Drámaian érintették a járatritkítások a turisztikailag jelentős vasútvonalakat, amelyek következményei például a szilvásváradi vendégéjszakák számában is megmutatkozhat - írja a keddi Világgazdaság.

Hiába tiltakozott a turisztikailag jelentős vasútvonalak április 15-ével induló ellehetetlenítése ellen több civil szervezet is. Az Eger-Szilvásvárad vonalon hét helyett mindössze egy vonatpár maradt. Ezzel az osztálykirándulásoknak például vége, de ezt a járatritkítást minden turisztikai szolgáltatás megérzi majd – mondta a lapnak Bödecs Barna, a Bakonyvasút Szövetség elnöke. Szerinte a 40 fős BZ motorkocsik leállítása semmiféle megtakarítást nem fog eredményezni, sőt az infrastruktúra-fenntartás és az árbevétel-csökkenés további, nem várt költségekkel fogja növelni a MÁV veszteségeit.

Eddig folyamatosan nőtt a Szilvásváradot felkereső vendégek száma. Az ezerhétszáz lakosú bükki faluban kétezer szállásférőhely várja a vendégeket, közöttük két négycsillagos szálloda is. 2011-ben a turisták megközelítőleg hetvenezer vendégéjszakát töltöttek el Szilvásváradon, ami jelentős előrelépés az egy évvel korábbihoz képest. A látogatók száma pedig tavaly elérte a 700 ezret a faluban és a Szalajka-völgyben. Az önkormányzathoz 17 millió forint idegenforgalmi adó érkezett 2011-ben, ezt az állam további 25 millióval egészítette ki – írja a lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik