Belföld

Pilinszky versével nyert a Versünnep nyertese

Tizenketten álltak színpadra szombaton a Szent István Művelődési Házban a III. Fehérvári Versünnep döntőjén. A versenyt Krár Edina nyerte, Pilinszky János Francia fogoly című versével.

Spányi Antal püspök nyitóbeszédében úgy fogalmazott, a versek által halad előre a világ. – Szükség van a versekre a világnak. Arra késztet a világ, hogy siessünk, rohanjunk, így felszínesek leszünk önmagunkkal. A vers többletet adhat hozzá az emberi életez – hangsúlyozta.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint a versenyben fellépő fiatalok hitet és bizonyosságot tesznek arról, hogy készek átadni a magyar kultúra értékeit. – Azt bizonyítja, hogy a mai ifjúság képes erre a feladatra, nekünk pedig dolgunk, hogy ezt a lehetőséget megadjuk nekik – mondta a polgármester.

Kubik Anna Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész mellett Tóth Auguszta Jászai Mari-díjas színművész, a Vörösmarty Színház tagja, Varga Sándor újságíró, Nagy Zoltán Péter, a FehérVár hetilap felelős szerkesztője, valamint a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében Tóth Tamás esperes plébános kísérte figyelemmel a fiatalok előadásait.


Cser-Palkovics András polgármester

Nem volt könnyű dolguk idén sem: volt olyan versenyző, aki zavarba hozta, más megnyugtatta a zsűrit. A legtöbben heteken át tanulták a verseket, de akadt olyan, aki csupán pár napja kezdett el az általa szavalt verssel foglalkozni. A zsűri szerint elképesztő erő lakozik a fellépő fiatalokban, legtöbbjüket arra bíztatták, hogy maradjanak a művészi pályán, legyenek a magyar nyelv és annak kultúrájának hírvivői, példás ápolói.

A zsűri végül a produkciók után meghozta döntését, melynek értelmében Krár Edina Pilinszky János Francia fogoly című első helyezést, Bordás Balázs József Attila, Nagyon fáj művével második helyezést, míg szintén egy Pilinszky János művel, Miféle földalatti harc című versével Heim Fanni Alexandra harmadik helyezést ért el.

Varga Sándor (balról), Nagy Zoltán Péter, Kubik Anna, Tóth Auguszta és Tóth Tamás esperes plébános

A III. Fehérvári Versünnep győztese rendszeres résztvevője lesz Székesfehérvár ünnepeinek, megkapta a város különdíját, valamint a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által felajánlott tábla pc-t is. A Székesfehérvári Egyházmegye különdíját a verseny fővédnöke, Spányi Antal megyés püspök adja át. Továbbá, minden olyan oktatási intézményt, ahonnan érkezett fiatal a versenyre, húszezer forintos vásárlási utalvánnyal díjazták.

Senki sem távozott üres kézzel: Nyers Krisztina, a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója Mészáros Attila ifjúsági tanácsnokkal együtt,  oklevéllel és ajándékcsomaggal díjazta a  tizenkét döntőst. Emellett  a Médiacentrum (amelynek különdíjasának a verstáborban való részvételét vállalta a cég) Kubik Anna valamint Tóth Auguszta színházjegyeket ajánlott fel a döntősök között.

Az első három helyezett és díjazott döntősök:

I.   Krár Edina
II.  Bordás Balázs
III. Heim Fanni Alexandra

Gombos Brigitta
Hajdú Adrienn Klaudia
Hegedűs Péter
Kiss Krisztina
Krár Edina
Krecz Andrea Dalma
Losonczi Krisztián
Váradi Imre
Veigler Bettina
Zelei Leila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik