Belföld

Ma hazatérhet a kórházból a kulcsi mészárlás egyik sérültje

A Szent György Kórház főorvosa szerint a gyanúsított nővérének barátja jól van, sebei és törései szépen gyógyulnak.

Csütörtökön elhagyhatja a székesfehérvári kórházat a kulcsi  bűncselekmény-sorozat egyik sérültje, amennyiben állapota nem romlik jelentősen – közölte a Fejér Megyei Szent György Kórház traumatológiai osztályának főorvosa.

Varga Miklós elmondta, a gyanúsított nővérének barátja jól van, sebei és törései szépen gyógyulnak. Amennyiben nem lesz semmilyen szövődménye, akkor várhatóan csütörtökön hazaengedik.

A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban ápolt másik sérülttel – a gyanúsított lánytestvérével – kapcsolatban Mészáros Lajos főigazgató a nő kérésére nem adott felvilágosítást az állapotáról. Mint fogalmazott, “nagyon felzaklatták az elmúlt napok, főleg a nagy érdeklődés a sajtó részéről, ezért kérte a tájékoztatás leállítását”.

A budapesti Honvédkórház, ahol a gyanúsított édesanyját ápolják, legutóbb hétfőn adott tájékoztatást. Akkor azt közölték, hogy az asszony túl van az életveszélyen. Az MTI információi szerint jelenleg teljes hírzárlat van érvényben, az asszony kérésére senkinek sem adnak tájékoztatást az állapotáról.

A Fejér megyei Kulcson történt brutális bűncselekményekre múlt péntek délelőtt derült fény, miután egy vérző ember kért segítséget a szomszédoktól. A négy családtagja meggyilkolásával gyanúsított 23 éves H. Csanád Jutast a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti főosztályának tagjai aznap elfogták a településen. A férfi nem tanúsított ellenállást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik